
Rengeteg kárt okoznak a vaddisznók
Hírek - 2023.02.06
Magyarországon és Szlovéniában is egyre több a vaddisznók okozta vadkár, ezért növelni szeretnék gyérítésüket – ezt Nagy István agrárminiszter jelentette ki szombaton a Vas megyei Felsőszölnökön, ahol megbeszélést folytatott Irena Sinko szlovén mezőgazdasági, erdészeti és élelmezési miniszterrel.
Nagy István a találkozót követő sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarország minden eddiginél nagyobb erdősítési program végrehajtásának időszakát éli, 2030-ig 23 százalékról 27 százalékra kívánják növelni az ország fával borított területeinek arányát, amihez a szlovén erdészeti szakemberek segítségét és tapasztalatait is igénybe szeretnék venni.
Az agrárminiszter közölte, hogy a magyar kormány az állami erdőgazdaságokat nonprofit jellegűvé alakítaná át. Hozzátette: a jövőben sokkal hangsúlyosabb szerepet kívánnak adni a fenntarthatóságnak, a természeti értékek megóvásának, és csökkenteni szeretnék az állami erdészetetek gazdasági jellegét.
A miniszer a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy Magyarországon és Szlovéniában is egyre több a vaddisznók okozta vadkár, ezért növelni szeretnék gyérítésüket. Hozzátette: az afrikai sertéspestis – amelyet Magyarországon csak a vaddisznókban mutattak ki – szerencsére sem a Dunántúlra, sem Szlovéniába nem jutott el. Szavai szerint továbbra is fontos, hogy a két ország hatékonyan összehangolja egymással állategészségügyi intézkedéseit.
Irena Sinko a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a határ mindkét oldalán meg kell őrizni a mezőgazdasági területek erre a vidékre jellemző "mozaikos szerkezetét" és fokozottan kell támogatni azokat, akik hagyományos mezőgazdálkodást folytatnak.
Forrás: Világgazdaság.hu, Fotó: MTI/Katona Tibor
Címkék: magyar, szlovén, agrárminiszter, felsőszölnök, vaddisznó, kár, vadkár
XIV. Sumiversitas – a hagyomány kötelez

Szívügyük a mezőgazdaság – BASF-NAK kerekasztal a ...

A mezőgépek veteránjai – A HSCS L traktorszériája

Szőlőben a ragadós réz

A baj gyakran csőfertőzés formájában érkezik! – Lépések a ...

Víztakarékos öntözési megoldások? Megéri váltani, itt vannak ...

Az évelő rozs új faj: Secale cereanum – A Perenne és Gergő fajták ...

Pöttinger 2in1 – TERRIA szántóföldi kultivátor és AMICO F ...

Természetes megoldásokkal a víz megtartásáért – Válasz az ...

Mezőgazdaságigép-piac – Növekedett az alkatrészforgalom