Horgászat: még drágább a szenvedélyed!
Hírek - 2023.01.23
Idén több ezer forinttal kerül többe a horgászat, erről még novemberben döntött a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) választmánya.
A mindenki által kötelezően befizetendő díjak, vagyis az állami horgászjegy, a fogási napló és az úgynevezett Egységes Szövetségi Hozzájárulás együttes ára 74,6 százalékkal emelkedik. Ez az alapcsomag tavaly 6300 forintba került, idén viszont már 11 000 forint lesz az ára. Ehhez jönnek még az egyesületi tagdíjak, melyek alsó értéke 2000 forint.
Az összevont területijegyek ára is nőtt: a felnőtt éves általános országos területi jegy 79 ezer forint helyett 98 ezer, a versenyzői országos jegy 31 ezer helyett 38 ezer forintba kerül. Az éves dunai jegyet 52 ezer helyett 64 ezer forintért, a tiszait pedig 57 ezer helyett 69 ezer forintért lehet megváltani.
A MOHOSZ közleményében azt írta: „Sajnálatos tény, hogy a magyar halgazdálkodást a háborús infláció mellett az évszázad aszálya is nagyon súlyosan érintette. Az eredményes haltermeléshez takarmány, a vízellátáshoz energia, a szállításhoz üzemanyag és az egész, jellemzően időigényes, hároméves termelési folyamathoz emellett jelentős élőmunka is szükséges.” Kiemelik még, hogy a legfontosabb horgászhal, egyben a fő telepítendő faj, a ponty őszi beszerzési középára egy év alatt több mint 70 százalékkal emelkedett.
Forrás: Telex.hu, Fotó: Pixabay
Címkék: horgászat, mohosz, horgászjegy
Somogy vármegyei házisertés-állományban igazolta a Nébih az ...
Makrofomina itt, ott, mindenhol
Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa
Klímabarát kertek: Új irányvonalak és módszerek a melegedő ...
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...
Hőség és fokozott villamosenergia-terhelés: így őrizhetjük ...
„Önálló agrár kifizető ügynökséget szeretnénk”
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
Gránátalma a házikertben - Ültetése, gondozása és nevelése ...
Víztakarékos fehérjenövény – Az őszi borsóban rejlő ...