Karácsonyra „kitavaszodik” – megint csalódhatnak, akik havas ünnepre várnak
Hírek - 2022.12.19
Hétfőn fagyos, zömében derült, néhol, elsősorban a Dunántúl térségében párásabb, ködös idővel indul a nap. A ködben itt-ott hószállingózás is előfordul.
Napközben mérsékelt, zömmel áttetsző, szakadozott felhőzet mellett, nagyobbrészt napos időben lesz részünk. Csapadéktól nem kell tartani. Északnyugaton megélénkül a DK-i szél, másutt gyenge, vagy mérsékelt marad a légmozgás. Éjszaka is hasonló időben lehet részünk, erősen felhős és csillagfényes területek, valamint időszakok váltakoznak. Kismértékben gyengül az éjszakai fagy.
Kedden még folytatódik a frontmentes, jelentős légköri változásoktól mentes időjárás. A reggeli fagyos, foltokban párás, ködös, de zömében derült időt követően napközben változóan napos-felhős idő lesz a jellemző, de néhol már tartósabban megmaradhat a párásság.
Szerdán napközben, a kezdeti helyenkénti napsütést követően, nyugat felől már vastagabb felhők sodródnak fölénk, és itt-ott előfordulhat jelentéktelen eső is. Emellett tartós ködfoltok, illetve ködfelhőzet is bárhol jelen lehet az országban. Érezhetően, különösen délen enyhül az idő.
Csütörtökön további jelentős enyhülés, és hidegfront okozhat az ország középső táján erős ÉNY-i szelet, illetve egyre nagyobb területen napsütést. Néhol azonban a szélcsendes helyeken megrekedhet a köd és a ködfelhőzet. Ott, ahol kisüt a nap, és feltámad a szél, a maximum hőmérséklet +7, +8 fok is lehet.
Pénteken, szombaton erősen felhős, borult ég mellett, helyenként előfordulhat eső, de pénteken az északi hegyekben átmeneti havas eső, hó is lehet. Folytatódik az enyhülés.
A karácsony napsütéses és felhős időt egyaránt, erős ÉNY-i szelet, elszórtan esőt, futó záporokat, és szinte tavaszias +10 fok feletti enyhe időt ígér. Az sem kizárt, hogy valahol az országban megdörren az ég.
Karácsonyt követően lehűlni látszik az idő
Forrás: EUMET.hu
Címkék: időjárás
A csalánlé ereje a biokertben: Készítsünk ingyen csodaszert a ...
A málna metszése szüret után: Így készítsd fel a bokrokat a jövő ...
Élénkült az élő marha és a marhahús külkereskedelme
Egyszerű cső, összetett közösség – Újra víz van a kiszáradt ...
Az Európai Bizottság 540 millió eurós támogatást nyújt a ...
Döntött a minisztérium – visszaáll a megszokott működési rendre ...
HORSCH Terrano, Tiger és Fortis gépcsaládok
Ukrajnának nem kell agrártámogatás
Alkalmazkodásból versenyelőny - Új irányok a fenntartható ...
Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén