A STIHL elhozza a világ legerősebb akkumulátoros fűrészét – döntésre és gallyazásra is

2022-ben már kapható lesz a világ legerősebb akkumulátoros motorfűrésze, az MSA 300, amit a STIHL a közelmúltban mutatott be a nagyközönség számára. Az akku nélkül mindössze 4,5 kilogramm súlyú eszköz már a profi, erdőn dolgozó brigádok számára is elérhetővé teszi az egyre jobban terjedő akkumulátoros technológiát.

Az új eszköznél a láncvezető hossza 35 vagy 40 centiméter lehet, a 3 kW-os teljesítmény pedig nagyjából megegyezik a jól ismert és népszerű MS 261 benzines fűrész erejével. Az MSA 300 használható a kert- és tájépítésben, ácsmunkákhoz, és hasznos eszköz lehet az önkormányzatoknál. Az erdőgazdálkodásban pedig a gallyazástól a közepes vastagságú fák kidöntéséig számos területen használható.

STIHL MSA 300 Produkt

Három munkafunkció

Az MSA 300 használatakor a gépkezelő három üzemmód közül választhat, attól függően, hogy otthon, hobbi célra szeretné azt használni, esetleg az erdőn gallyazási munkálatokhoz vagy döntéshez. Az ECO üzemmód például 2,1 kW teljesítménnyel nagy nyomatékot, de alacsonyabb láncsebességet szavatol a döntéshez, míg a gallyazáshoz a 30 m/s láncsebesség is elérhető. A funkciókat kényelmesen, egyszerűen, mindössze egy-egy gomb megnyomásával lehet változtatni. Ezek a gép speciális fogantyúján helyezkednek el.

Azt egyébként úgy alakították ki, hogy a funkcióváltás mellett az eszköz számos információját is le lehessen róla olvasni. Ilyen fontos tudnivaló például a lánckenő olaj mennyisége, de az is, hogy a láncfék be van-e kapcsolva, így a fűrész biztonságosan szállítható-e.

A STIHL Contra nyomában

„Ez a STIHL első olyan motorfűrésze, amivel bátran lehet az erdőn is akkumulátoros technológiát használni, főleg a szintén új STIHL AP 500 S akkumulátorral” - fogalmazott Szentesi Levente az Andreas STIHL Kft. marketingigazgatója. Hozzátette: „nagyon sokat várunk ettől a modelltől, hiszen hasonlóan legendásan forradalmasíthatja az akkumulátoros technológiát az erdőben, ahogy a benzines motorfűrészeket a STIHL Contra”.

STIHL MSA 300 Bediensystem

Ugyancsak újdonság a STIHL MSA 300 akkumulátoros fűrésznél a rugós AV rendszer, amivel munka közben a rezgésértékek 2,6 m/s²-re és 2,8 m/s²-re csökkennek. Összehasonlításképpen, az MS 261 fogantyújának esetében ez 3,5 m/s².

Teljesen új akkumulátor

Hiába azonban a minden korábbinál nagyobb motorfűrész-teljesítmény, ha ehhez nem párosul minden korábbinál hatékonyabb és erősebb akkumulátor. A STIHL fejlesztői természetesen erre is gondoltak, és megalkották a STIHL AP 500 S-t. Az innovatív akkumulátor-technológiának köszönhetően jelentős teljesítmény-növekedést értek el, ami mellett a hagyományos lítium-ion eszközökhöz képest megemelték az élettartamot is.

STIHL AP 500 S Produkt

A 337 Wh-s teljesítmény 20 százalékkal több mint amit a felhasználók az AP 300 S akkumulátorral kaptak, ráadásul megduplázódott a töltési ciklus is: napi egyszeri töltéssel számolva az új AP 500 S akár 10 évig is le tudja adni ezt a megnövelt teljesítményt.

A kiegészítő súlya is rendkívül kedvező, nagyjából 2 kilogramm, ami azt jelenti, hogy a STIHL MSA 300 motorfűrész akkumulátorral együtt mindössze 6,5 kilogramm.

Töltés – új távlatokkal

A STIHL egy olyan töltőegységet is kifejlesztett, amivel egyszerre, biztonságosan 4 akkumulátor tölthető, legyenek azok AP vagy AR jelzésűek. A 230 V-os csatlakozóval ellátott eszköz LED-es üzemállapot-kijelzővel rendelkezik, a kialakítása pedig rendkívül robusztus, biztonságosan lehet rögzíteni akár a falra, akár egy autó különböző pontjaira.

STIHL AL 301 4 Anwendung

De a STIHL ebben a tekintetben is szintet lépett, hiszen az akkumulátoros technológia profi, erdei felhasználásában új távlatokat nyit a bottTainer mobil töltőállomás, ami a járművekbe vagy azok platójára is felszerelhető, így a töltés bárhol, bármikor megoldott. A legnagyobb ilyen egységet alkalmazva egy időben akár 28 akkumulátor is tölthető még az erdő legmélyén is, bármilyen időjárási körülmények között. Az akkumulátorok ráadásul szállíthatók is ezekben a töltőállomásokban, így azok nem sérülhetnek meg a nehéz terepviszonyok mellett sem.

STIHL bottTainer Anwendung

Munkavédelem és a digitalizáció

A STIHL újdonságai között az erdei munkavégzéshez kapcsolódva ugyancsak kiemelt innováció az ADVANCE ProCOM intelligens fülvédő, ami a magas szigetelési értékével (legalább SNR 31 dB) a hallásvédelem tekintetében is kiemelkedőt nyújt. A hallásvédő kapszulák a háttérzajok intelligens csillapítását is elvégzik.

stihlck

A legfontosabb újdonság viszont, hogy az intelligens fülvédő lehetővé teszi akár 16 headset közvetlen összekapcsolását még zajos környezetben is, miközben a készülékek közötti távolság akár 600 méter is lehet.

A kommunikációs rendszer Bluetooth-on keresztül csatlakozik a telefonhoz, és beépített FM rádióval rendelkezik. A hangasszisztens segítségével telefonhívás kezdeményezhető úgy is, hogy a gépet a kezelő le sem álltja. De az ADVANCE ProCOM hangalapú szövegbevitelre is képes. A hanggal történő adatrögzítés pedig egyértelműen az erdőgazdálkodás egyik fontos innovációja, hiszen adminisztrálás közben is biztonsággal üzemeltethető a motorfűrész.

További információkért látogasson el a www.stihl.hu weboldalra vagy nézzen szét online lapozható katalógusunkban. Kérdéseivel természetesen fordulhat a STIHL szakkereskedésekben dolgozó kollégákhoz is. Szakkereskedéseink listáját megtalálja a www.stihl-shop.hu oldalon.

Tags: Stihl, akkumulátoros fűrész

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom