Már génmódosított búzát is termeszthetnek
Hírek - 2020.10.29
Argentínában engedélyezték a világ legelső GMO búzafajtáját. A hatóságtól azután érkezett a zöld jelzés, hogy az egyik legnagyobb vásárlójuknak számító Brazíliában is áldásukat adták rá.
Állami intézmények és a Bioceres nagyvállalat közös kutatási eredményeként került közforgalomba a világ legelső GMO búzafajtája. Minderről az argentin Tudományos Minisztérium adott hírt Buenos Airesben, hozzátéve, hogy a szárazságtűrő, HB4 jelű, Event névre keresztelt fajtáról van szó. A HB4 kód arra utal, hogy az RNS-szintézist befolyásoló HaHB4 regulációs fehérjék (transzkripciós faktorok, TF) napraforgóból származnak.
A minisztérium forradalmi újdonságról beszél, amely révén csökkenteni lehet az aszály okozta stresszt, és biztonságosabbá, kiszámíthatóbbá lehet tenni a búza betakarítását. A szintén argentin Bioceres tájékoztatása szerint a genetikailag módosított új növény nagyjából 20 százalékkal magasabb hozamot produkált száraz körülmények között a vetélytársainál.
A GMO technológiát övező ellentmondások, bizonytalanságok miatt a leendő exportpiacok már nem ennyire lelkesek. Az argentin gazdaszövetségek üdvözlik az új fajtát, amely növeli a termésbiztonságot, ugyanakkor – a magasabb hektáronkénti hozam révén – azt is lehetővé teszi, hogy kevesebb földet vonjanak be a művelésbe. Az viszont őket is elgondolkodásra készteti, hogy az új GMO fajta hogyan különíthető majd el a konvencionális búzáktól a termelési láncban. Ha nem tudják teljesen és biztonsággal kizárni a keveredés lehetőségét, az lerombolhatja Argentína jó exportőri hírnevét a GMO-val szemben bizalmatlan piacokon.
Trófeacentrikusság és túlszaporodás – A vadgazdálkodás ...
Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős ...
A Vylor befejezte a kiválását, és önálló vállalatként megkezdte ...
Zöld túlélők: Klímaálló fák és szárazságtűrő cserjék a jövő ...
Erre oda kell figyelni: brutális, ami a magyar földdel történik, ...
Vadlétszám és élőhelyfejlesztés – A fenntartható ...
Magosz: a magyar gazdák egyelőre hiába várnak az uniós ...
Élénkült a szarvasmarha külkereskedelme
Babérmeggy metszése ősszel: Így csináld a szakértő szerint
Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – Szerkezeti ...