Máshol így segítenek a gazdáknak
Hírek - 2020.04.24
Kompenzáció a termelőknek az alacsony terményárak miatt, „beszorult” élelmiszertermékek felvásárlása és elosztása a lakosság körében: Amerika így segít az otthoniaknak.
Az Egyesült Államokban január 21-én azonosították az első koronavírusos beteget, és azóta a járvány már több mint 40 ezer halálos áldozatot követelt. A betegség okozta gazdasági recesszió a mezőgazdaságot sem kímélte, pedig az amerikaiak éppen a tavasz legelején kezdték ezen a téren a kibékülést egyik legnagyobb partnerükkel, Kínával.
Az amerikai agrárminisztérium (USDA) a gazdák és a fogyasztók problémáinak enyhítésére a napokban Élelmiszersegély Programot hirdetett. Donald Trump elnök utasítására 19 milliárd dollárt különítettek el erre a célra, ami Magyarország éves költségvetése közel egyharmadának felel meg. A cél a termelők megsegítése, az élelmiszerlánc egységének fenntartása, természetesen azzal a szándékkal, hogy minden állampolgár folyamatosan hozzájusson a szükséges élelmiszerhez.
A meghirdetett program két fő részből áll. Az egyik a gazdák számára jelent közvetlen támogatást, erre 16 milliárd dollárt szánnak a keretből. Jelenleg a farmereket az alacsony kereslet, illetve az ideiglenes túlkínálat egyszerre sújtja, ezek káros hatásait igyekeznek tompítani az intézkedésekkel, kompenzációkkal.
A program másik részeként a szakminisztérium felvásárlásba és áruelosztásba fogott. Ebben szorosan együttműködik a nehéz helyzetbe került helyi felvásárlókkal, elosztókkal, akiket az éttermek, szállodák és egyéb vendéglátóhelyek bezárása különösen nehéz helyzetbe hozott. Összesen 3 milliárd dollár értékben vásárolnak majd tőlük húst, tejtermékeket, valamint zöldségeket és gyümölcsöket, hogy apasszák a készleteiket. Havi elosztásban nagyjából 100-100 millió dollárt költenek a felsorolt áruféleségekre. A termékek élelmiszerbankokhoz, egyházi és civil szervezetekhez kerülnek a nélkülöző közösségek megsegítésére.
A szakminisztérium az amerikai multicégekkel – köztük a PepsiCo vállalattal – is együttműködést kezdeményezett, amelynek keretében hetente egymillió adag ételt juttatnak el a bezárt vidéki iskolák tanulói számára. AZ USDA kiterjeszti a 2019 áprilisában indított online zöldség-gyümölcs vásárlási programját is, ez a webáruházak segítségével juttat el élelmiszert az amerikaiaknak.
(Fotó: Whitney Bryen / Oklahoma Watch)
Strip-till művelés Hajdúböszörményben
Aszálystratégiák (1. Rész) – Növényvédelem stresszhelyzetben
Döntött a minisztérium – visszaáll a megszokott működési rendre ...
Az Európai Bizottság 540 millió eurós támogatást nyújt a ...
Áfonyatermesztés házikertben: Útmutató lépésről lépésre
12 százalékkal csökkent a takarmánykukorica ára
Nemzeti parki programajánló július 3–5.
Egyszerű cső, összetett közösség – Újra víz van a kiszáradt ...
A gyümölcsfák nyári metszése: A bőséges és egészséges termés ...
A csalánlé ereje a biokertben: Készítsünk ingyen csodaszert a ...