Hiányt és áremelkedést hoz a koronavírus
Hírek - 2020.03.19
Kapacitáshiány és drágulás a műtrágyapiacon
Őszre nem lesz elég műtrágya, az elérhető készlet pedig jelentősen megdrágul – véli Dávid Tamás, a Keleti Agrár Kft. ügyvezetője. A szakember szerint az európai gyárak félgőzzel üzemelnek vagy leállnak, az orosz, afrikai, amerikai gyártók pedig örülnek, ha a saját térségüket el tudják majd látni.
Jelentős krízist hozhat a műtrágyapiacon a koronavírus, illetve a globális járvány nyomában elrendelt számos intézkedés – véli a műtrágyaforgalmazó Keleti Agrár Kft. ügyvezetője. Dávid Tamás elmondta: a jelenlegi helyzetben az európai műtrágyagyártók csökkentik, esetleg teljesen leállítják a termelésüket, az Európán kívüli gyártók pedig elsősorban a belső piacaikra koncentrálnak. Utóbbi igaz Oroszország és Afrika egyes országai, például Marokkó esetében, de ugyanez a helyzet az amerikai kontinensen is. A Keleti Agrár Kft. ügyvezetője hozzátette: „úgy ítéljük meg, hogy az Európán belüli kapacitáscsökkenés, és a más kontinenseken is bekövetkező szűkösség miatt nyárra és őszre súlyos műtrágyahiány léphet fel. Mire tehát az őszi vetések előtti műtrágyázás esedékes lenne – például az őszi káposztarepce vagy a kalászos gabonák esetében – sok esetben hiánycikk lehet majd a műtrágya, a meglévő készletek pedig egészen biztosan jelentősen drágulni fognak. Ez már a jövő évi terméseredményekre is kihatással lehet szerte Európában.
Dávid Tamás elmondta: mindezek miatt már most érzékelhető, hogy a tudatosan tervező gazdák az egyre mélyülő krízis miatt igyekeznek mielőbb lekötni az őszi műtrágyát, mielőtt hiány lépne fel, és az árak komolyan emelkednének.
Mindeközben a tavaszi műtrágyázás időszaka is tart. A magyarországi helyzettel kapcsolatban elmondta: a Keleti Agrár raktárkészletei most is elegendőek a kereslet kielégítésére, ráadásul Oroszországból további szállítmányok érkeznek még. Ezeket egyelőre gond nélkül tudják teríteni Magyarország minden részére. Az ügyvezető kiemelte: a műtrágya leszállításánál szigorú biztonsági előírásokat vezettek be, közvetlen kontaktus nélkül, szájmaszk és fertőtlenítőszer alkalmazásával viszik ki a gazdáknak a megrendelt árut.
Címkék: műtrágya, áremelkedés, koronavírus, hiány, Keleti Agrár Kft.
Döntött a minisztérium – visszaáll a megszokott működési rendre ...
A Bizottság kijelöli a virágzó állattenyésztési ágazat és az ...
Alkalmazkodásból versenyelőny - Új irányok a fenntartható ...
Egyszerű cső, összetett közösség – Újra víz van a kiszáradt ...
Nemzeti parki programajánló július 3–5.
Ukrajnának nem kell agrártámogatás
Az eldugott tápanyag
A málna metszése szüret után: Így készítsd fel a bokrokat a jövő ...
Strip-till művelés Hajdúböszörményben
A jövő meggyültetvényét mutatta be a KITE Derecskén