támogatás

Újabb 7 milliárd forint támogatás erdők létesítésére

A Vidékfejlesztési Program erdőtelepítést támogató pályázatának keretében újabb 221 kérelem támogatásáról hozott döntést az Agrárminisztérium.

A most megítélt 7 milliárd forintos támogatást a nyertes pályázók erdőtelepítésre, valamint a fenntartási időszakhoz tartozó erdészeti szakfeladatokat ellátására fordíthatják. A kedvező módosítások újabb lendületet adtak az erdőtelepítéseknek.

Az erdőgazdálkodás közvetlenül is megoldást kínál a klímaváltozásra, ezért a kormány célul tűzte ki az ország fával borított területeinek, ezen belül az erdőtelepítések növelését. Ezt elősegítendő hirdette meg az agrártárca a mintegy 39 milliárd forint keretösszegű „Erdősítés támogatása” című felhívást.

Annak érdekében, hogy a gazdálkodók minél kedvezőbb feltételekkel telepíthessenek új erdőterületeket, a tárca a felhívás módosításáról döntött, amelynek eredményeképp az erdőt telepítő gazdák a korábbiaknál lényegesen nagyobb, a fafajtól függően 80-130%-kal több forrást is igénybe vehetnek. A felhívás további kedvező módosítása szerint, a jövedelempótló támogatás összege az eddigi hektáronkénti 172 euróról 432 euróra emelkedett és a jövedelempótló támogatás igénybevételének időtartama minden fafaj esetében egységesen 12 évre nőtt. Mindezek eredményeként nemcsak több támogatást kapnak a gazdák, hanem fafajtól függően 4-7 évvel hosszabb ideig vehetik igénybe azt.

Az Irányító Hatóság ez idáig összesen 1077 darab kérelem támogatásáról hozott döntést, összesen 26,3 milliárd forint értékben, amely közel 7400 hektár új erdő telepíthető.

Az Agrárminisztérium felhívja a figyelmet, hogy a pályázatra beérkezett kérelmek elbírálása folyamatosan zajlik. A www.palyazat.gov.hu oldalon elérhető pályázati felhívás továbbra is nyitva áll az érdeklődők előtt.

Forrás: AM Sajtóiroda, Fotó: Pixabay

Tags: támogatás, erdő, erdőtelepítés, Vidékfejlesztési Program

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom