Kis magyar abszurd: növényvédelem permetezőgépek nélkül
Hírek - 2019.07.31
Tilos a permetezőgépek használata! Ez az abszurd helyzet állt elő egy néhány nappal ezelőtti - többek között a MOSZ-szal sem egyeztetett, végrehajthatatlan - rendeletmódosítás következtében. A termelőknek az aratás közepén, 5 nap alatt kellett volna megfelelnie egy olyan előírásnak, amit képtelenség betartani.
A növényvédelmi tevékenységről szóló rendelet módosításával előírták, hogy az öt évnél idősebb, nem felülvizsgált növényvédelmi gépekkel tilos növényvédelmi tevékenységet végezni.
Felülvizsgáltatni 5 nap alatt pedig nem lehet. Különösen úgy nem, hogy a NÉBIH honlapján elérhetőnek kellene lennie egy listának, aminek a felülvizsgálat elvégzésére jogosultakat kellene tartalmaznia, de ez a lista nem létezik. Vagyis a termelő azt sem tudja, hogy kivel és hogyan végeztesse el a felülvizsgálatot.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a növényvédelmi gépek háromévenkénti időszakos műszaki felülvizsgálatát már 3 éve előírták, azonban a megfelelő rendszer kiépítésére azóta sem került sor, a termelők közel három éve várták a felülvizsgálat eljárási szabályainak megszületését.
Most megszületett, így amit 3 év alatt nem sikerült elérni, azt most 5 nap alatt kellett volna végrehajtani.
A rendelet egyértelművé tette, hogy milyen végzettséggel jogosult valaki a permetezőgépek felülvizsgálatára, valamint azt is, hogy el kell végezni egy ehhez szükséges alapképzést is. Az ilyen képzések még el sem indultak. Az ebből fakadó problémák kiküszöbölésére a képzés elvégzésére a rendelet december 31-ig felmentést ad a felülvizsgálatot végzők számára, ugyanakkor a termelőknek nem ad haladékot, nekik már a rendelet megjelenését követő 5. napon meg kell felelniük minden előírásnak.
Megint fordítva ülünk a lovon. Először ki kellett volna alakítani a felülvizsgálat feltételrendszerét (jogosult személyek, helyszínek, követelmények stb.), és ha ez megvan, megfelelő átmeneti időszak biztosításával bevezetni a jogszabályt.
Miért kell a termelőket ilyen helyzetbe kényszeríteni? Miért kell a gazdálkodást veszélyeztetni? Miért kell a nyári csúcsmunkák közepén egy 3 éve jegelt szabályozást 5 napos határidővel előírni?
Megfelelő szakmai egyeztetéssel, mindez elkerülhető lett volna.
Forrás: MOSZ
Címkék: rendeletmódosítás, permetezőgépek felülvizsgálata
Harmadára esett a hazai műtrágyaforgalom 2026 második ...
Egy év alatt 57 százalékkal emelkedett a málna termelői ára
A PGR új arca – modern, felhasználóbarát felület a megszokott ...
Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa
Gránátalma a házikertben - Ültetése, gondozása és nevelése ...
Somogy vármegyei házisertés-állományban igazolta a Nébih az ...
Lépfenét igazolt a hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
Víztakarékos fehérjenövény – Az őszi borsóban rejlő ...
Hőség és fokozott villamosenergia-terhelés: így őrizhetjük ...
Újvilági csavarféreg: Öt tény a növekvő állategészségügyi ...