Megalakult a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság
Hírek - 2019.07.01
Csak úgy lehetünk versenyképesek, ha az agrárium minden szereplője lépést tud tartani a változásokkal - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság alakuló ülésén, hétfőn a parlamentben.
A miniszter az eseményen arra emlékeztetett, hogy rendkívül fontos, hogy igazodjunk a magyar vidék változásaihoz, figyeljük az érzékeny területeit és vele együtt fejlődjünk. Nagy István hozzátette: az Agárminisztérium mindent megtesz azért, hogy az agrárium megújuláshoz szükséges eszközöket és feltételeket biztosítsa.
Bevezettük a Digitális Jólét Programot, és még idén elindulhat a Digitális Agrárstratéga. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a fiatalokról, akiknek bevonása az agrárium jövője szempontjából megkerülhetetlen – emelte ki a tárcavezető. Hangsúlyozta: már folyamatban van egy generációváltás elősegítését célzó szakpolitikai program kidolgozása és nagy hangsúlyt fektetünk a szakképzésre, amely az Agárminisztérium számára kiemelten fontos szereppel bír, hiszen a tárca jelenleg a harmadik legnagyobb intézményfenntartó a szakképzés rendszerében. Nagy István arról is beszélt, hogy az intézkedések csak akkor lehetnek valóban eredményesek, ha képesek vagyunk átadni az információkat: ha segítünk eligazodni a gazdáknak a támogatások világában, megkönnyítjük az adminisztrációt, és megfelelően tájékoztatjuk a fiatalokat az agráriumban rejlő lehetőségekről. Kiemelte: ebben a közvetítésben rejlik a vidékfejlesztésben dolgozó szaktanácsadók felbecsülhetetlen szerepe, ami összekapcsolja a gazdákat a megfelelő intézményekkel és eljárásokkal. A tárcavezető örömét fejezte ki, hogy a szaktanácsadás megerősödéséhez, hatékonyságának növeléséhez az újonnan megalakult szakmai grémium is hozzájárul.
Az eseményen Jakab István, a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság (NATAB) elnöke kifejtette: ebben a felgyorsult világban a legfontosabb feladat, hogy az új információk minél hamarabb a gazdák rendelkezésére álljanak. Hozzátette: minden lehetőség adott, hogy a testület stabil és erős hátteret biztosítson az ágazat szereplői számára.
A NATAB a magyar agrárium minden szintjét képviseli. A testület javaslattevő, véleményező jogkörrel segíti majd a mezőgazdasági és vidékfejlesztési szaktanácsadással kapcsolatos hatósági munkát. A grémium tagjait az agrárminiszter nevezi ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) javaslatára.
Forrás: AM Sajtóiroda
Címkék: Agrár-tanácsadási Bizottság , Digitális Agrárstratéga
A vetőgép műszaki szerepe a sikeres őszi vetésekben
Aranyat érő raktár: Így tárold a kerti terményeket télen!
Élénkült a szarvasmarha külkereskedelme
Magosz: a magyar gazdák egyelőre hiába várnak az uniós ...
Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős ...
Zöld túlélők: Klímaálló fák és szárazságtűrő cserjék a jövő ...
Vadlétszám és élőhelyfejlesztés – A fenntartható ...
Babérmeggy metszése ősszel: Így csináld a szakértő szerint
Rosszul áll a szénánk: újra kell számolni a gyepek hozamát
Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – Szerkezeti ...