Szeptember 20-21-én rendezik meg a II. NAK Szántóföldi Napokat
Hírek - 2018.07.19
Az idén szeptember 20-21-én rendezi meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (Megfosz) közreműködésével a II. NAK Szántóföldi Napokat és az AgrárgépShow-t Mezőhegyesen.
Győrffy Balázs, a NAK elnöke elmondta, hogy a rendezvénynek 42 hektáros területen a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság kiállítási centruma ad otthont, a belépés ingyenes. A rendezvényen lesznek a többi között fajtabemutatók, valamint a mikro- és demóparcellás növénytermesztési bemutatók.
Harsányi Zsolt, a Megfosz elnöke hozzátette, hogy a kétnapos szabadtéri kiállításon a mezőgazdasági gépek legszélesebb kínálata lesz megtekinthető. A látogatók a legmodernebb betakarító és egyéb szántóföldi munkákat elvégző eszközöket működés közben figyelhetik meg.
A rendezvényt az agrárkamara és a Megfosz közösen szervezi, erről a sajtótájékoztatón együttműködési megállapodást is aláírtak.
Az agrárkamara elnöke kiemelte, hogy az NAK az első szántóföldi napokat tavaly nyár elején rendezte meg 39 hektáros területen, Mezőfalván, több mint 130 kiállítóval, a rendezvény látogatóinak száma a várakozásaikat felülmúlva, meghaladta a 15 ezret.
Elmondta, a rendezvényen a gazdálkodók közvetlenül szerezhetnek fontos és naprakész információkat, amelyek segítik őket a döntések meghozatalában.
Harsányi Zsolt az MTI érdeklődésére elmondta, hogy tavaly a mezőgazdasági gépforgalom értéke Magyarországon mintegy 170 milliárd forintra rúgott, az idén 5-10 százalékos növekedésre számít.
Forrás: MTI
Címkék: NAK, Szántóföldi Napok, AgrárgépShow, Mezőhegyes
Hőség és fokozott villamosenergia-terhelés: így őrizhetjük ...
Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa
Somogy vármegyei házisertés-állományban igazolta a Nébih az ...
Politikamentes és takarékos működést sürget a NAK ...
Baranya vármegyében is megjelent az afrikai sertéspestis
Olajfa a magyar kertben: Mediterrán álom, vagy garantált ...
Az aszályt nem lehet kártérítéssel megállítani – ideje lenne ...
SZÓJA Roadshow 2026 Gyulatanya
Gránátalma a házikertben - Ültetése, gondozása és nevelése ...
„Önálló agrár kifizető ügynökséget szeretnénk”