Dinamikusan bővülő mezőgazdasági beruházások 2017. I. negyedévében
Hírek - 2017.06.16
A mezőgazdasági termelők beruházásai 2017. első negyedévében jelentősen növekedtek, ami kedvezően hat az ágazat versenyképességére, egyúttal a gazdák pozitív jövőképét is jelzi.
A növekedés elsősorban a mezőgazdasági termelés 2016. évi kedvező alakulásának, az agrártámogatások által biztosított kiszámítható finanszírozásnak, így a gazdák javuló pénzügyi helyzetének, a Növekedési Hitelprogram által nyújtott kedvező finanszírozási lehetőségnek és az alacsony piaci kamatoknak köszönhető.
A KSH közlése szerint 2017. I. negyedévében a mezőgazdaság beruházásainak volumene (változatlan áras értéke) közel felével, 46,3 százalékkal bővült, összesen 64,5 milliárd forintot költöttek fejlesztésre a gazdálkodók. Ennek hátterében elsősorban a gépberuházások, azon belül is a traktorok, kombájnok, permetezőgépek növekvő beszerzése áll. A beruházások növekedése több éves távlatban is kiemelkedő, 2010-es évhez képest a 2017. I. negyedévi növekedés az elmúlt hét év legmagasabb értéke, még az igen kedvező 2014-es év első negyedévének értékét is nagymértékben meghaladta.
A mezőgazdaság növekvő beruházásait támasztják alá az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) gépforgalmazási adatai is. Az idei év első három hónapjában a gazdálkodók 31 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket, folyó áron 75 százalékkal nagyobb összegben, mint egy éve. A traktorok és a gabonakombájnok értékesítése is mintegy másfélszeresére nőtt. Összesen 735 darab traktort vásároltak a termelők, 56 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, minden méretkategóriában bővült az értékesítés. A gabonakombájnokból 35 darabot állítottak üzembe a gazdálkodók (+46 százalék). Jelentősen emelkedett, több mint másfélszeresére bővült a vető- és ültetőgépek, valamint a talajművelő gépek értékesítése. Az idei év első negyedéve szinte minden gépkategóriában az elmúlt évek legkedvezőbb forgalmát hozta.
A beruházások bővülésének köszönhetően javul a mezőgazdasági termelés technológiai színvonala és ennek köszönhetően hatékonysága, ami tovább növeli a gazdálkodók versenyképességét és jövedelmét.
A Földművelésügyi Minisztérium várakozásai szerint a mezőgazdasági beruházások növekedése egész évben folytatódik, amihez kedvező hátteret biztosít a mezőgazdasági termelés jövedelmezőségének emelkedése, a nemzetközi piaci válságokból történő kilábalás, az alacsony vállalati hitelkamatok, valamint az intézményi kezességvállalás rendkívül kedvező feltételei. A nemzetközi versenyben való helytálláshoz elengedhetetlen a termelékenység növelése, ehhez pedig jelenleg rendkívül kedvezőek az üzleti és a támogatáspolitikai feltételek.
Forrás: FM Sajtóiroda, Fotó: AgrárUnió
Címkék: traktor, mezőgazdaság, kombájn, mezőgazdasági termelés, beruházás, versenyképesség
A gyümölcsfák nyári metszése: A bőséges és egészséges termés ...
Élénkült az élő marha és a marhahús külkereskedelme
Csak precízen! – Terepszemlén: Valtra N155e Direct
A Bizottság kijelöli a virágzó állattenyésztési ágazat és az ...
A jövő meggyültetvényét mutatta be a KITE Derecskén
Egyszerű cső, összetett közösség – Újra víz van a kiszáradt ...
Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén
Döntött a minisztérium – visszaáll a megszokott működési rendre ...
Az Európai Bizottság 540 millió eurós támogatást nyújt a ...
HORSCH Terrano, Tiger és Fortis gépcsaládok