Földrengés és bürokrácia: elfogyott az olasz gazdák türelme
Hírek - 2017.03.14
„A bürokrácia halálosabb a földrengésnél” – hirdette az egyik transzparens azon a március elejei tüntetésen, amelyet a földművesek három birka társaságában tartottak Rómában, a parlament épülete előtt.
Az egymást követő földrengések miatt több mint tízezer haszonállat pusztult el, vagy sérült meg – állítja az olasz farmerszövetség, a Coldiretti, közleményében rámutatva, hogy a tízezerbe beszámították azokat az állatokat is, amelyek az hodályok vagy istállók összedőlése után a szokatlanul hideg időben, és a nagy havazásban pusztultak el.
Több ezer mezőgazdasági vállalkozások működik azokban a központi régiókban, ahol augusztus óta többször is rengett a föld. A földmozgások valamint a rendhagyóan hideg és csapadékos tél 30 százalékkal csökkentette Lazio, Marche, Abruzzo és Umbria tartományok tejtermelését. Emellett veszélyben van a helyi növénytermesztés is, mivel nem tudtak vetni a rengések miatt össze-vissza hasadozott földeken.
Jóllehet Paolo Gentiloni miniszterelnök jóváhagyta a törvénytervezetet, hogy 35 millió euróval támogassák a földrengés károsultjait, beleértve a jövedelmüket elvesztett gazdálkodókat is, de azok nem kaptak segítséget.
A farmerek szerint az állatállomány 85 százaléka a szabadban él, fedél nélkül, és a tenyésztők még mindig nem tudják, hová tegyék a túlélő teheneket, sertéseket és juhokat, amelyek a tartási körülmények miatt különösen ki vannak téve betegségeknek – állítja közleményében a Coldiretti.
A római mezőgazdasági minisztérium szerint „folyamatban van a sürgősségi alapok felszabadítása”. A megmaradt állataikat féltő gazdák, illetve a művelhetetlenné vált földek tulajdonosai azonban hosszúnak találják ezt a folyamatot
Forrás: Syngenta blog
Címkék:
Aranyszínű sárgaság Magyarországon 2025
„Csak azért alszom, hogy kávéra ébredjek”
Az RAGT felvásárolta a Syngenta malátaárpa vetőmag-üzletágát
A Bászna Gabona károsultjai mellett a Keleti Agrár Kft. ...
EGY TECHNOLÓGIAI CSOMAG – SZÁMTALAN ELŐNY
Kórokozók az őszi vetésekben – Kárképek repcében, búzában, ...
Eljutni a főművektől az öntözőrendszerekig
Lehetőségek a kukoricatermesztésben – Tapasztalatok rövid ...
Gyümölcsösök nitrogén-trágyázásának alapjai
Életet a Homokra