A munkahelyvédelmi akció mintegy 500 milliárd forintot hagyott a munkaadóknál
Hírek - 2017.02.27
A munkahelyvédelmi akció 2013-as indulása óta mintegy 500 milliárd forint maradt a munkaadóknál, 2016-ban a programban körülbelül 900 ezer munkavállaló dolgozott - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért és képzésért felelős államtitkára.
Cseresnyés Péter hozzátette: a munkáltatók a hátrányos helyzetű - 55 év feletti, tartósan munkanélküli, szakképzettséggel nem rendelkező, mezőgazdaságban dolgozó - munkavállalók foglalkoztatása után 2013-ban 97 milliárd, 2014-ben közel 125 milliárd, 2015-ben 130 milliárd, tavaly pedig 142 milliárd forint munkahelyvédelmi kedvezményt vettek igénybe. A munkaadók a programban elérhető kedvezményeket a legnagyobb mértékben az 55 év felettiek foglalkoztatásánál használták fel, 2016-ban havonta átlagosan 340 ezer 55 év feletti munkavállaló foglalkoztatását segítette a program. A másik kiemelkedő csoport pedig a 25 év alattiak voltak, tavaly havonta 170 ezer fiatal után tudták igénybe venni a kedvezményeket a munkáltatók. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a fiatalok foglalkoztatási rátája közel 30 százalékra emelkedett, miközben ez az arány 2010-ben a 20 százalékot sem érte el. Azt is felidézte, hogy a fiatalok munkanélküliségi rátája 2010-ben még közel 30 százalékon állt, mára 11,1 százalékra csökkent. Cseresnyés Péter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által hétfőn közölt 2016. november-2017. januári foglalkoztatási adatokról elmondta: miközben a versenyszférában továbbra is jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma, a közfoglalkoztatottak száma 17 ezerrel csökkent. Ez azt jelenti, hogy a versenyszféra továbbra is nagyobb mértékben veszi fel a munkavállalókat. Az államtitkár szerint a közfoglalkoztatásban tapasztalható csökkenés vélhetően azt mutatja, hogy az ebből a kategóriából kikerülő emberek az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedtek el.
Cseresnyés Péter kiemelte: 4,3 százalékon áll a munkanélküliségi ráta, ezzel Magyarország továbbra is Németország és Csehország mögött a harmadik helyen áll az európai uniós államok munkanélküliségi mutatóit összehasonlítva.
Forrás: MTI
Címkék:
Megjelent hazánkban a pöttyös lámpahordó-kabóca
Babérmeggy metszése ősszel: Így csináld a szakértő szerint
A Vylor befejezte a kiválását, és önálló vállalatként megkezdte ...
A vetőgép műszaki szerepe a sikeres őszi vetésekben
Trófeacentrikusság és túlszaporodás – A vadgazdálkodás ...
Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős ...
Vadlétszám és élőhelyfejlesztés – A fenntartható ...
Zöld túlélők: Klímaálló fák és szárazságtűrő cserjék a jövő ...
Feszültség az agráriumban: itt a vagyonadó-tervezet!
Rosszul áll a szénánk: újra kell számolni a gyepek hozamát