
Naperőművel öntöznek Marokkóban
Hírek - 2016.12.19
Marrakestől dél-keletre, Marokkó déli részén elkészült egy szolid kis beruházás. Összesen 1,4 millió négyzetméternyi fémtükröt helyeztek ki, így ma Ouarzazate környékén a közeli El Mansour Eddahbi víztározóból az ott megtermelt energiával szivattyúzzák több tíz kilométernyi távolságban lévő földekre a vizet.
De ez csak a naperőmű kisebb funkciója, hiszen teljesítményével nagy területeket láthat el elektromos árammal. A beruházás 60 százalékát egyébként az Európai Unió fedezte.
A naperőmű érdekessége, hogy akkor is termelhet áramot több órán át, ha lenyugszik a nap. A tükrök 350 fokra melegítik a fókuszukba helyezett szintetikus olajtartályt. A forró olaj részben gőzt fejleszt a turbinák számára, részben készült nátrium- és kálium-nitrát sókat hevítenek vele, amelyek több órán át tárolják a magas hőmérsékletet.
Annyira kézenfekvő, hogy a forró és puszta Szaharát szórjuk tele naperőművekkel. Azonban eddig – érthetetlen módon – nem épültek ilyenek, pedig ott aztán igazán olcsón lehetne elektromos áramot termelni Európa számára. Abban az esetben persze, ha az ilyen beruházásokat a helyi geopolitikai helyzet lehetővé teszi. Addig is Szicília és Dél-Spanyolország kiváló helyszín lenne, de ahogy a dolgok (a felmelegedés) állnak, Szeged környéke is naperőmű központ lehetne.
Forrás: Syngenta blog
Címkék:
Kalászos gabonáink levélbetegségei – Milyen betegségekre ...

Tavaszi aktualitások a növénytermesztésben

Ezt gondolja az európai közvélemény a közös agrárpolitikáról

Mi várható kukorica és cirok fronton?

Egyensúly a szakértelem és a megfizethetőség között

Ragadós száj- és körömfájás járvány kapcsán elrendelt hazai ...

A Spectrum® stabil alap a napraforgó gyomirtásában

Hogyan indítsuk a tavaszi növényeket aszályban

Megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség ...

Változások a traktorok energiaellátásában (4. rész) – A New ...