A mezőgazdaság a gazdaság erősödésének egyik motorja

Idén mintegy húsz százalékkal nőtt a mezőgazdaság teljesítménye, az ágazat a gazdaság erősödésének egyik motorja - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

A tárcavezető kiemelte, hogy ezt az eredményt nehéz körülmények között érte el a mezőgazdaság, hiszen nagyon alacsonyak az árak, idén tej- és sertéspiaci válság is volt, emellett baromfi influenza sújtja az országot. Ennek ellenére az ágazat képes volt többet termelni, és nyolcezerrel nőtt a foglalkoztatottság is - tette hozzá.

"Látszik, hogy a mezőgazdaság erősödése egy folyamat: 2010 óta lépésről lépésre, szívós munkával sikerült felküzdenünk magunkat az unió leggyorsabban fejlődő mezőgazdaságai közé" - összegzett Fazekas Sándor. A rekordok éve 2016, hiszen kukoricából, búzából, napraforgóból, repcéből és árpából is történelmi rekordokat ért el az ország - hangsúlyozta. A nagy termést el is kell helyezni, ez stabilizálja az állattartást, emellett nőtt az export is - sorolta a miniszter, hozzátéve: bízik abban, hogy az idei eredmények a jövő évet is megalapozzák.

Forrás: MTI

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom