
Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna az élelmiszerhulladék
Hírek - 2016.10.11
Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, ennek hozzávetőleg egynegyede a háztartásokban - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára az élelmiszerpazarlásról rendezett közép-európai konferencián Budapesten.
Zsigó Róbert a Századvég Gazdaságkutató Zrt. és a Tesco-Global Áruházak Zrt. által szervezett tanácskozáson kifejtette: számítások szerint egy átlagos magyar család évente 50 ezer forint értékű élelmiszert dob ki a szemétbe. Ez fejenként körülbelül 40-50 kilogramm élelmiszerhulladékot jelent, a teljes lakosságot számítva mintegy 400 ezer tonnát.
Hozzátette: ez nem csak a háztartásoknak jelent veszteséget, de komoly környezetterhelést okoz a megsemmisítése és az élelmiszer célú megtermelése is.
Az államtitkár felhívta a figyelmet: az élelmiszerfelesleg kezelésében egyszerre érvényesülnek humanitárius, élelmiszerbiztonsági, környezetvédelmi, gazdálkodási, logisztikai és életmódbeli szempontok. Ahhoz pedig, hogy a lehető legkevesebb ennivaló vesszen kárba, együtt kell működnie a jogalkotóknak és a civil szervezeteknek, az áruházláncoknak és a termelőknek, a hulladékkezelőknek és a családi háztartásoknak, az európai, nemzeti, regionális és helyi szervezeteknek.
Zsigó Róbert kiemelte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) "Maradék nélkül" elnevezésű programját, amely részben az Európai Unió LIFE pályázati forrásának felhasználásával valósul meg. A négyéves futamidejű program július elején indult és az ütemezés szerint 2020 közepéig tart. Egyik kiemelt feladat az élelmiszerhulladék megelőzését elősegítő jó gyakorlatok összegyűjtése.
Az államtitkár kiemelte az élelmiszerfelesleg kérdésének élelmiszerbiztonsági és jogi vonatkozásait. Nem elfogadható, hogy emberi fogyasztásra alkalmas, biztonságos élelmiszer ne élelmiszerként hasznosuljon, de emberi fogyasztásra kizárólag biztonságos élelmiszerek kerülhetnek - szögezte le Zsigó Róbert.
Elmondta: Magyarországon az önkéntességen alapuló adományozási kultúra fejlődését mutatja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a múlt évben 2600 tonnát, az előző évhez képest 1000 tonnával több élelmiszert tudott eljuttatni a rászorulóknak. A növekedés nagy része az áruházláncokból származik.
Az eszmecserén Ian Hutchins, a Tesco Európa nemzetközi kommunikációs igazgatója elmondta: a világon megtermelt élelmiszermennyiség harmadát dobják ki, ez mintegy 1,3 milliárd tonnát jelent évente. A Tescónál készített és V4 országokat vizsgáló felmérés szerint a fogyasztókat alig érdekli az élelmiszerpazarlás kérdése, szerintük ez inkább a kormányokra és a cégekre tartozik.
Forrás: MTI
Címkék:
Tovább csökkent a mezőgazdaságigép-forgalom

A nagy távolságok ellenére a túzokok is járnak vendégségbe

Lássuk, mi történik azután, ha száj- és körömfájás tüneteit ...

Elmarad a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva

A csemezpusztai környezeti katasztrófa - további lépések ...

A hamuszürke szárkorhadás az új növénygyilkos

Talaj- és növényvédelem a HORSCH gépeivel – Talajműveléstől a ...

Akár 1 milliárd forint támogatás! – Megjelent a ...

Társa a bajban és az aszályban is – Vízszivattyúk a STIHL ...

Újabb telepeken jelent meg a ragadós száj- és körömfájás