Bővítette kapacitását a Hantech Zrt. Csornán
Hírek - 2016.10.06
Háromszázötven millió forintból bővítette kapacitását a csornai székhelyű Hantech Mezőgazdasági Gépgyártó Zrt. központi telephelyén, a mezőgazdasági gépek alkatrészeit, részegységeit gyártó vállalat termelése ezzel várhatóan öt százalékkal emelkedik.
Tallér György, a felügyelőbizottság elnöke elmondta, hogy a fejlesztés keretében 260 millió forint értékben kilenc berendezést vásároltak, amelyhez a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív programból 82 millió forintot kapott a vállalat. Kilencven millió forintból pedig új irodaépületet alakítottak ki.
Közölte, olyan berendezéseket vásároltak, amelyek a kombájnokhoz tartozó gépek és rotorok gyártásához biztosítanak újabb kapacitásokat. A gépek között van egy nagy teljesítményű lézervágó, hegesztőrobot, csőhajlító, sugárfúró, az anyagmozgatást szolgáló daruk és a minőség ellenőrzését szolgáló sókamra.
A kapacitásbővítéssel öttel nő a cég dolgozóinak száma.
Az elnök beszélt arról is, hogy az 1949-ben alapított cégnél 1999 óta mintegy 2,1 milliárd forint értékben történtek beruházások, amelyekhez 400 millió forintot kaptak európai uniós és kormányzati támogatásként.
Hozzáfűzte: a vállalat másik telephelyén, a Tolna megyei Tamásiban is hasonló fejlesztést terveznek, csarnokot építenek és eszközöket szereznek be.
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke a kormány támogatásáról biztosította a cég vezetését. Mint fogalmazott, "jó helyre került a pénz", s a vállalat példaértékű más cégek számára is.
A Hantech Zrt. a termelés szinte teljes volumenét exportálja, partnerei között van a francia Kuhn, a német Welger és Claas cégcsoportok, a japán Kubota és az amerikai John Deere.
Csornai és tamási telephelyén a cég mintegy kétszáz embert foglalkoztat, idén pedig két alkalommal is 10 százalékos bérfejlesztés volt a vállalatnál. A Hantech 2000 óta vesz részt a duális képzésben: a csornai Kossuth Lajos Szakképző Iskola lakatos és gépszerelő tanulóinak biztosít gyakorlati képzést, az idei tanévben mintegy hetven diák számára.
A Hantech Zrt. árbevétele tavaly 3,5 milliárd forint volt, amely 84 millió forinttal haladta meg a 2014. évi adatot.
Forrás: MTI, Fotó: Bartolf Ágnes
Címkék:
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
Megjelent hazánkban a pöttyös lámpahordó-kabóca
Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – Szerkezeti ...
Aranyat érő raktár: Így tárold a kerti terményeket télen!
Szabadgyökerű vagy konténeres fa ültetése? Útmutató a biztos ...
Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős ...
A Vylor befejezte a kiválását, és önálló vállalatként megkezdte ...
Feszültség az agráriumban: itt a vagyonadó-tervezet!
Trófeacentrikusság és túlszaporodás – A vadgazdálkodás ...
Rosszul áll a szénánk: újra kell számolni a gyepek hozamát