Mit tegyünk a telelő helyre vonuló poloskákkal?
Hírek - 2016.10.05
Nem javasoljuk, hogy a lakásban háztartási irtószerrel védekezzen ellenük az ember. Érdemes a nyílászárókat megfelelően tömíteni, hogy a poloskák ne tudjanak bejutni a lakásba, viszont, ha már bent vannak, célszerű összegyűjteni és valahogy megsemmisíteni a bogarakat.
A hazánkban jövevény zöld vándorpoloska és az ázsiai márványospoloska kifejlett egyedei a hűvös őszi idő beköszöntével kezdik elhagyni a táplálkozási helyüket és keresnek telelő helyet maguknak. A tenyészidőszakban nagyon sok kerti növényen, pl. zöldségféléken, dísznövényeken, okoznak kárt a szívogatásukkal. Ősszel aztán gyakran húzódnak be a nyílászárókon, redőnyszekrényen és más réseken keresztül emberi tartózkodásra használt meleg helyiségekbe. Egyes esetekben nagy tömegben, invázió-szerűen lepik el a házakat. Emberre alapvetően nem veszélyesek, de jelenlétük, esetenkénti tömeges megjelenésük zavaró lehet.
Lakásban nem javasolt ellenük háztartási irtószerrel védekezni. Célszerű a lakásba bejutott poloskákat összegyűjteni és mechanikai vagy más úton megsemmisíteni. A nyílászárókat érdemes megfelelően tömíteni, hogy megakadályozzuk az említett poloskák, valamint a szintén gyakran beköltöző harlekinkatica bejutását.
Forrás: NÉBIH, Fotó: Szabóné Komlósi Éva
Címkék:
Mi jön az átvilágítás után? Jelentősen átalakulhat az ...
Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – Szerkezeti ...
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
A Vylor befejezte a kiválását, és önálló vállalatként megkezdte ...
Zöld túlélők: Klímaálló fák és szárazságtűrő cserjék a jövő ...
Erre oda kell figyelni: brutális, ami a magyar földdel történik, ...
Mégis megmaradnak a helyi földbizottságok!
Trófeacentrikusság és túlszaporodás – A vadgazdálkodás ...
Másfélszeresére emelkedett a kifizetett kárenyhítő ...
Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős ...