Magyarország lehet Európa legnagyobb napraforgó termelője
Hírek - 2016.09.23
Napraforgóból a gazdák az idén várhatóan 1,8 millió tonna termést tudnak betakarítani, ezzel Magyarország lehet az olajnövény legnagyobb európai termelője - mondta a földművelésügyi miniszter.
Fazekas Sándor kiemelte: őszi búzából 5,2 millió tonna termett, az őszi árpa termés mennyisége 30 százalékkal haladta meg a tavalyi betakarítás eredményét. Hozzátette: a magyar mezőgazdaság a gazdasági növekedésben is megmutatta az erejét, hiszen 0,4 százalékkal járult hozzá a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi 2,6 százalékos növekedéséhez. Arról is beszámolt, hogy idén 20 ezer, 2010 óta pedig 50 ezer új munkahely jött létre a mezőgazdaság területén. Jelentős a magyar agrárexport is, az ország a megtermelt mezőgazdasági termékek harmadát külföldi piacokon értékesíti és folyamatosan új piacokat keres. Erre példaként említette, hogy csütörtök délelőtt tárgyalnak a kínai karanténhivatal vezetőjével, és ha sikerül megállapodniuk, akkor Magyarország a jövőben tejet, tejtermékeket és lovakat is tud majd az ázsiai országba exportálni.
Forrás: MTI
Címkék:
Aranyat érő raktár: Így tárold a kerti terményeket télen!
Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős ...
Másfélszeresére emelkedett a kifizetett kárenyhítő ...
Rosszul áll a szénánk: újra kell számolni a gyepek hozamát
Vadlétszám és élőhelyfejlesztés – A fenntartható ...
Magosz: a magyar gazdák egyelőre hiába várnak az uniós ...
A Vylor befejezte a kiválását, és önálló vállalatként megkezdte ...
Erre oda kell figyelni: brutális, ami a magyar földdel történik, ...
Szabadgyökerű vagy konténeres fa ültetése? Útmutató a biztos ...
A vetőgép műszaki szerepe a sikeres őszi vetésekben