A szüret egy igazi ünnep Szekszárdon
Hírek - 2016.09.19
A hagyományoknak megfelelően idén ismét nagyszabású, négynapos rendezvény keretében ünneplik a szüretet Szekszárdon. Az összművészeti fesztivál nyitórendezvényén Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára köszöntötte a résztvevőket.
Az államtitkár beszédében kiemelte: a borvidéken működő nagyüzemek mellett a kis- és közepes méretű családi gazdaságokról is elmondható, hogy egyre nagyobb igényt mutatnak a fejlesztésekre. A borvidék jelentős fejlődésen megy keresztül, melynek köszönhetően növekszik azoknak a pincészeteknek a száma, amelyek nemzetközi mércével mérve is versenyképes borokat palackoznak.
A kormány elkötelezett a jelentős hagyományokkal rendelkező, munkaerő igényes ágazat támogatása iránt. A Vidékfejlesztési Program tervezésekor éppen ezért egy új intézkedés bevezetésével mintegy 40 milliárd forint jutott a borászat fejlesztésére. A 2016. szeptember 12-től pályázható kiírás lehetőséget biztosít új borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésére, meglévő technológia vagy gépek korszerűsítésére, illetve építéssel járó fejlesztési beruházások megvalósítására. A Szekszárdon és térségében tevékenykedő borászok számára egyaránt nagy lehetőséget kínál a pályázat – mondta el.
Kis Miklós hangsúlyozta: az elmúlt időszakban hallható rémhírekkel ellentétben a Miniszterelnökség nem tervezi a pályázat első szakaszának vége előtt a felhívás felfüggesztését. A rugalmas, gazdabarát rendszernek köszönhetően a pályázat megjelenését követően két hónap felkészülési idő, valamint a felhívás megnyitása után, értékelési szakaszonként egy-egy hónap áll rendelkezésre a támogatási kérelmek benyújtására.
A Szekszárdi Szüreti Napok a hétvégén kiváló lehetőséget teremtenek közel 40 helyi pincészet bemutatkozásához, valamint a legfinomabb szekszárdi borok megkóstolásához. A forgatagba látogatók a bor és kultúra tökéletes elegyét felsorakoztató igényes programokkal, kiállításokkal, ízekkel és illatokkal találkozhatnak.
Forrás: Miniszterelnökség Fotó: Steiner Viktor/kadarka.net
Címkék:
Magosz: a magyar gazdák egyelőre hiába várnak az uniós ...
Mi jön az átvilágítás után? Jelentősen átalakulhat az ...
Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős ...
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
Megjelent hazánkban a pöttyös lámpahordó-kabóca
Mégis megmaradnak a helyi földbizottságok!
Trófeacentrikusság és túlszaporodás – A vadgazdálkodás ...
Erre oda kell figyelni: brutális, ami a magyar földdel történik, ...
Másfélszeresére emelkedett a kifizetett kárenyhítő ...
Zöld túlélők: Klímaálló fák és szárazságtűrő cserjék a jövő ...