Tökhajó világrekordot állított egy farmer Massachusettsben
Hírek - 2016.09.09
Egy hatalmas kivájt tököt eresztett le pár napja egy daru Massachusetts államban a Taunton folyóba, ahol egy helyi farmer, Todd Sandstrum a kivájt tök üregébe mászva arra készült, hogy nyolc mérföldet „hajózva” (mert azt mégsem írhatjuk, hogy tökölve) elérje Fall River városát és bekerüljön Guinness rekordok könyvébe.
Jelentjük, a kísérlet sikerült. Jóllehet már vájtak ki óriástököt viccből, hogy hajózásra alkalmassá tegyék, sőt rendeznek már motoros tökhajó versenyt is, (többnyire hamar elsüllyednek a járművek) a Guinness World Record még csak Todd Sandstrumnak jutott eszébe. Még soha senki nem próbált világrekordot hajózni egy tök fedélzetén. Tavaly ugyan tett egy kísérletet, de csak 3,5 mérföldet tett meg, mert a 200 kilós tök addig bírta. Idén viszont 400 kilós tököt nevelt, ami farmerünk olyan mint egy szép Cadillac. A megtett utat GPS ellenőrizte és ott volt a Guinness World Record hivatalos ellenőre is.
Maga a hajó kivájása nem vett több időt idénybe 20 percnél, csak egy jó nagy kanál kellett hozzá. A magokat pedig gondosan megőrzik, a kivájt belet pedig a csirkéknek adják. Az egész buli – az ellenőrrel együtt – nagyjából 10 ezer dollárból jött ki, de Sandstrum szerint bőven megérte.
Forrás: Syngenta blog
Címkék:
Magosz: a magyar gazdák egyelőre hiába várnak az uniós ...
Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős ...
Mégis megmaradnak a helyi földbizottságok!
Babérmeggy metszése ősszel: Így csináld a szakértő szerint
Vadlétszám és élőhelyfejlesztés – A fenntartható ...
Feszültség az agráriumban: itt a vagyonadó-tervezet!
Megjelent hazánkban a pöttyös lámpahordó-kabóca
Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – Szerkezeti ...
Zöld túlélők: Klímaálló fák és szárazságtűrő cserjék a jövő ...
Szabadgyökerű vagy konténeres fa ültetése? Útmutató a biztos ...