
A mezőgazdaságban is tovább emelkedett a foglalkoztatottak száma
Hírek - 2016.08.02
A mezőgazdaságban is tovább emelkedett a foglalkoztatottak száma az idén; az első három hónapban az ágazat már több mint 211 ezer embert foglalkoztatott - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára Budapesten.
Czerván György ismertette: ebben az időszakban 11,2 százalékkal, 21 300-zal dolgoztak többen a mezőgazdaságban, mint 2015 első három hónapjában.
Tavaly több mint 230 ezren dolgoztak a magyar mezőgazdaságban főállásban. Ez 13 600-zal több volt az egy évvel korábbinál, és 7,2 százalékos bővülést jelentett. Öt év alatt pedig az ágazatban dolgozók száma 30 400-zal, 17,6 százalékkal bővült.
A mezőgazdaság a nemzetgazdaságban foglalkoztatottak számából 4,8 százalékot ad. A foglalkoztatás-bővülés jórészt az egyéni gazdaságokban és a kis méretű gazdasági szervezeteknél ment végbe - jelezte az államtitkár.
Czerván György kitért arra, hogy az ágazatban is tapasztalható, hogy a képzett szakemberek egy része külföldön vállal munkát. Az országban nem az agráriumban a legmagasabbak a jövedelmek, ennek ellenére sikerült a foglalkoztatás növelése az ágazatban - tette hozzá az államtitkár.
Forrás: MTI
Címkék:
Bajban lehetnek a vetőburgonya termesztők

Szedd magad és vedd magad földieper lelőhelyek 2023-ban

Hoppá: ez most a legnépszerűbb mezőgépmárka a németeknél

Megvan a parlagfű legnagyobb ellenfele, már csak egy kis idő ...

Kalászfuzáriózis és sárgarozsda fertőzésének fokozott ...

Kötelesek letakarítani a felhordott sarat az útról a ...

51 km/h-nál tényleg megbüntet a rendőr?

Szarvast gázoltak az autópályán, videón egy hasonló rémisztő ...

Ha bolond, ne szedjék le: innen ismerhető fel a májusi pereszke
