Augusztus 12-14. között rendezik meg az V. Traktorhúzó Európa Kupát és Hajdúsági Expót Hajdúböszörményben
Hírek - 2016.07.31
Versenyt, mezőgazdasági kiállítást, vásárt és több szakmai konferenciát is tartanak az ötödik traktorhúzó kupa és Hajdúsági Expó augusztus 12-14 közötti rendezvényen Hajdúböszörményben - jelentette be a város polgármestere a szervezőkkel közösen tartott sajtótájékoztatón, pénteken.
Kiss Attila (Fidesz-KNDP) kifejtette, az ország egyik legnagyobb termőterületével rendelkező városban annyi őstermelő van, mint egy-egy kisebb megyében összesen, ez pedig arra ösztönzi őket, hogy megmutathassák termékeiket és megoszthassák tapasztalataikat egymással.
Szabó Sándor, a NAK Hajdú-Bihar megyei szervezetének elnöke, társszervező, kifejtette: a hajdúböszörményi expo és traktorhúzó verseny a NAK ötödik kiemelt országos rendezvénye. A NAK 300 négyzetméteres sátrában a megye falugazdászai kihelyezett ügyfélszolgálatot tartanak, illetve tájékoztatást nyújtanak a beruházási pályázatokról.
A rendezvény ideje alatt termelői piacot is működtetnek a hagyományos élelmiszeripari termékek bemutatására és kóstolására.
Kitért még Szabó Sándor arra is, hogy várják a búzafelajánlásokat a Magyarok Kenyere programhoz, melyhez a megyei kamara hatodik alkalommal csatlakozott, s a tavalyi 32 tonnás összegyűjtött búzával harmadik helyen végeztek az országos rangsorban.
Czeglédi János, a Keleti Fejlesztő Iroda ügyvezetője, a kiállítás szervezéséért felelős szakember elmondta: a gépkiállítók 3000 négyzetméteren vonultatják fel mezőgazdasági gépeiket.
Molnár Magdolna, a rendezvénynek helyszínt biztosító iskola intézményvezetője pedig arról számolt be, hogy agrárszakképző intézményként saját versenyt is rendeznek Traktoring néven, melyre már tíz iskolából jelentkeztek versenyzők, még a határon túlról is.
Bodnár János, a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület alelnöke elmondta: a Traktorkarnevál pénteken délután kezdődik, szombat-vasárnap tartják a traktorhúzó versenyt amatőrök és gyakorlott versenyzők számára.
Forrás: MTI
Címkék:
Erre oda kell figyelni: brutális, ami a magyar földdel történik, ...
Trófeacentrikusság és túlszaporodás – A vadgazdálkodás ...
Magosz: a magyar gazdák egyelőre hiába várnak az uniós ...
Feszültség az agráriumban: itt a vagyonadó-tervezet!
Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – Szerkezeti ...
Másfélszeresére emelkedett a kifizetett kárenyhítő ...
Szabadgyökerű vagy konténeres fa ültetése? Útmutató a biztos ...
Mi jön az átvilágítás után? Jelentősen átalakulhat az ...
Élénkült a szarvasmarha külkereskedelme
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...