A meggondolatlan kiskereskedelmi akciók piaci zavart keltenek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) álláspontja szerint a meggondolatlan kiskereskedelmi akciók piaci zavart keltenek - mondta a NAK elnöke, arra reagálva, hogy a Tesco áruházlánc dinnyeértékesítési akciót hirdetett, kiváltva a dinnyetermesztők tiltakozását.

Győrffy Balázs elmondta: a dinnyetermesztők érdekében a kamara kéri a kiskereskedelem szereplőit, vegyék figyelembe, hogy az ilyen akciók hatásai sokszor beláthatatlanok, mert piaci zavarokhoz vezetnek, és ezzel vidéki családok megélhetését veszélyeztetik.
Kitért arra, hogy a gazdálkodók érdekeit szem előtt tartva jelenleg is országszerte zajlik a kamara által indított dinnye promóciós kampány. Emlékeztetett: az Agrármarketing Centrum (AMC) Nonprofit Kft., illetve hat áruházlánc, az ALDI, az Auchan, a CBA, a Lidl, a METRO és a SPAR közreműködésével mintegy 50-60 helyszínen tartanak dinnye-népszerűsítési akciót július 19. és augusztus 20. között.
Az eddigi visszajelzések alapján a kezdeményezés sikeres, ezért a kamara több hasonló kampányt is tervez. A következő időszakban például a csemegeszőlő és az alma kerül sorra - tette hozzá. A kamara elnöke reményét fejezte ki, hogy ezekhez a programokhoz a Tesco áruházlánc is csatlakozik majd.
A termelők szerdán a budaörsi Tesco épülete előtt demonstráció keretében teherautókról dinnyét dobáltak le. Így tiltakoztak az áruházlánc árpolitikája ellen, azt feltételezve, hogy a Tesco túlzottan alacsony akciós árai lenyomják a felvásárlási árakat.
Oravecz Tamás, a Dinnyetermelők Országos Egyesületének elnöke elmondása szerint az áruházlánc hétfőn kilónkénti 49 forintos dinnyeakciót hirdetett, ami 20-25 forintos felvásárlási árat generál szerinte, és ezzel súlyos veszteséget okoz a szezon közepén az ágazatnak.
A Tesco ugyanakkor azt közölte, hogy az akció keretében a már korábban felvásárolt túlkészletet értékesíti néhány áruház, és a cégnek nem célja az árak lenyomása.

Forrás: MTI

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom