A vízpolitika jövőjéről tárgyaltak az EU környezetvédelmi miniszterei
Hírek - 2016.07.13
Az aszály és vízhiány okozta gondokról és a fenntartható vízgazdálkodás jövőjéről tárgyaltak az uniós környezetvédelmi tárcavezetők a szlovák elnökség kezdeményezésére Pozsonyban - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM).
A tájékoztatás szerint a magyar delegációt vezető V. Németh Zsolt, az FM környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára emlékeztetett arra, hogy Magyarország a 2011. első félévi elnöksége alatt ugyancsak az uniós tárgyalások fókuszába helyezte a vízkészletek védelmének és kezelésének kérdéskörét.
V. Németh Zsolt rámutatott: az azóta eltelt öt évben a vízügyi prioritások nem változtak, ugyanakkor mind az extrém hidrológiai jelenségek gyakorisága - így például a szélsőségesen aszályos és csapadékos időszakok, súlyos árvizek -, mind pedig a globális kihívások tovább erősítették a téma fontosságát. Ennek jegyében szervezi meg Magyarország a 2. budapesti Víz Világtalálkozót is ez év novemberében.
A szlovák fővárosban tartott tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy az aszály, a vízhiány és az elsivatagosodás, valamint az árvizek határon átnyúló hatásai szoros együttműködést kívánnak meg a tagországoktól, különös tekintettel a megelőzésre és a különböző szakpolitikák közötti hatékony együttműködésre - tartalmazza a közlemény.
Forrás: MTI
Címkék:
Élénkült a szarvasmarha külkereskedelme
Mi jön az átvilágítás után? Jelentősen átalakulhat az ...
Babérmeggy metszése ősszel: Így csináld a szakértő szerint
A Vylor befejezte a kiválását, és önálló vállalatként megkezdte ...
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
Rosszul áll a szénánk: újra kell számolni a gyepek hozamát
Feszültség az agráriumban: itt a vagyonadó-tervezet!
Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – Szerkezeti ...
Mégis megmaradnak a helyi földbizottságok!
Szabadgyökerű vagy konténeres fa ültetése? Útmutató a biztos ...