A Nébih felfüggesztette egy édességgyártó működését
Hírek - 2025.12.10
A téli ünnepi időszakot megelőzően egy édesipari termékeket előállító létesítményben tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A szakemberek a vizsgálatok során fellelt súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságok okán a létesítményben végzett tevékenységet azonnali hatállyal felfüggesztették. Emellett több mint 1 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból, és elrendelték azok hatósági zár alá vételét.
A hivatal közleménye szerint a Nébih szakemberei egy Vas vármegyei édesipari termékeket előállító vállalkozás ellenőrzésekor több súlyos élelmiszer-higiéniai hiányosságot tártak fel.
Az egész létesítmény rendezetlen, zsúfolt, higiéniailag kifogásolt volt
Az egység egyes helyiségeiben a padozat, a falak, az ajtók erősen szennyezettek voltak. Az egész létesítmény rendezetlen, zsúfolt, higiéniailag kifogásolt volt. A gyártóhelyiségben egy helyen a falon a csempe hiányos, másik helyiségben a járólap töredezett volt. A padlóösszefolyó több helyen el volt dugulva, a csatornaszem hiányzott azokról. A berendezések, eszközök, az egyik hűtő kívül-belül, valamint a tárolókocsik is erősen szennyezettek voltak. Egy helyiségben az ajtó félig leszakadt.

A mosogatómedence szennyezett volt
A mosogató helyiség, a mosogatómedence szennyezett volt, a zuhanyzóban, öltözőszekrényen oda nem illő dolgokat (dobozok, táska, ruha) tároltak, így rendeltetésszerűen nem lehetett azt használni. A higiénikus kézmosás feltételei néhány kézmosónál nem voltak biztosítottak. Az alapanyagokat több esetben alátétláda/raklap használata nélkül tárolták a padozaton (kartonlapon). Továbbá az ott dolgozók egészségügyi alkalmassági vizsgálatainak érvényessége lejárt.
8 tételt a forgalomból visszahívtak
A Nébih a súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő körülmények miatt az üzem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette. A hatóság 55 tétel, mindösszesen
Ezzel egyidejűleg elrendelte azok hatósági zár alá vételét, továbbá az élelmiszervállalkozás által előállított élelmiszerek közül 8 tételt a forgalomból visszahívott. A létesítmény a működését a jogsértések maradéktalan megszüntetése után, ismételt hatósági ellenőrzést követően folytathatta.
Az ellenőrzés során minden jogsértő termékkel kapcsolatban megtörtént az intézkedés. A vállalkozásokat érintő eljárás, valamint a bírság kiszabása folyamatban van.
Az érintett vállalkozás adatai elérhetőek a Nébih jogsértés listáján.
Címkék: szezonális ellenőrzés, nébih, édesség
A PGR új arca – modern, felhasználóbarát felület a megszokott ...
A csodasövény „ára”: Miért veszélyes a szibériai szil, és mivel ...
Myxomatózis – élvonalban a Soproni Egyetem kutatócsoportja
Ön hogyan dönt? Védekezik vagy kockáztat?
Mennyit számít a bálatömörség?
Az Európai Bizottság 540 millió eurós támogatást nyújt a ...
A csalánlé ereje a biokertben: Készítsünk ingyen csodaszert a ...
Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa
Bizonyít a mérlegen!
A végéhez közelít az őszi búza betakarítása