Nem jelent veszélyt az ökoszisztémára – itt a HUN-REN kutatóinak állásfoglalása a Balaton aktuális vízszintjéről
Hírek - 2025.10.14
A Balaton és különösen annak vízszintje az utóbbi időben ismét az érdeklődés középpontjába került. A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (HUN-REN BLKI) kutatói ezért friss állásfoglalásukban részletesen elmagyarázták, milyen természetes jelenségek állnak az alacsony vízállás mögött, és kifejtik, miért nincs ok aggodalomra. A kutatók célja, hogy higgadt, tényeken alapuló kommunikációval segítsék a Balaton jelenéről és jövőjéről szóló párbeszédet – adta hírül honlapján a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat.
A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatói Facebook-posztjukban hangsúlyozták: a tó vízszintjének ingadozása természetes folyamat, a jelenlegi –
„A most tapasztalható alacsony vízszint nem a tó kiszáradását jelzi, hanem a Balaton természetes működésének része” – fogalmaztak a kutatók
A Balaton sekély, széljárta tó, amelynek vízállása a csapadék mennyiségétől, a párolgástól és a befolyó vizek hozamától függ. Hasonlóan alacsony vízszint korábban is előfordult – például 2003-ban, amikor a siófoki vízmérce mindössze 23 cm-t mutatott, mégis kiváló volt a vízminőség és zavartalan a nyári szezon.
A kutatók emlékeztetnek: fontos különbséget tenni a társadalmi elvárások és az ökológiai szempontok között. A horgászok, fürdőzők és turisztikai szereplők számára a magas vízszint tűnhet ideálisnak, ugyanakkor az élővilág számára a mérsékelt vízszint-ingadozás elengedhetetlen. A tartósan magas vízállás hosszabb távon épp’ a parti élőhelyek és a nádasok pusztulásához vezethet.
A kutatók kiemelték: az alacsony vízszint nem okoz algásodást
Bár sekély területeken időnként megjelenhetnek fonalas zöldalgák, ez természetes és veszélytelen jelenség – magyarázták a BLKI kutatói –, a tó vízminőségét sokkal inkább a tápanyagterhelés, különösen a foszfor mennyisége befolyásolja. A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet folyamatosan monitorozza a tó állapotát, és tudományos adatokkal segíti a döntéshozókat.
Aggodalomra nincs ok
Nincs ok aggodalomra, de szükség van a klímaváltozással összefüggő új hidrológiai jelenségek folyamatos megfigyelésére és az esetleges beavatkozások tudományos előkészítésére.
A kutatók célja, hogy higgadt, tényeken alapuló kommunikációval segítsék a Balaton jelenéről és jövőjéről szóló párbeszédet. Szükségesnek tartják az esetleges kritikus állapotok esetén adható megoldások elemzését és azok előkészítését.
Forrás: Forrás: hun-ren.hu, Fotó: hun-ren blki - Bánó Bálint
Címkék: balaton, HUN-REN, ökoszisztéma
Gazdálkodói segítség az állatmenhelyeknek
EGY TECHNOLÓGIAI CSOMAG – SZÁMTALAN ELŐNY
A Bászna Gabona károsultjai mellett a Keleti Agrár Kft. ...
A permetezési adatszolgáltatás benyújtásának új határideje: ...
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is megjelent a ...
Újabb vaddisznókban azonosította az ASP vírusát a Nébih
AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026 – A mezőgazdaság legnagyobb ...
Nógrád vármegyében is megjelent a madárinfluenza
Újabb pályázattal segíti az agrártárca a tejtermelő ...
Uniós szintű disputa a regeneratív mezőgazdaságról