Újabb könnyítéssel segíti a fenntartható gazdálkodást az Agrárminisztérium
Hírek - 2025.09.18
A magyar kormány határozott szándéka, hogy a gazdálkodók számára rugalmas támogatási rendszert biztosítson, ezért csökkennek az adminisztrációs terhek és a kötelező ellenőrzések, valamint mérséklődnek a szankciók is – jelentette be Viski József, az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára.
Az államtitkár kifejtette, az elmúlt csaknem két év tapasztalatai − az új agrárfinanszírozási ciklus, a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv végrehajtása során − azt mutatják, hogy a gazdálkodók adminisztrációs terheit csökkenteni kell, a termelési döntések mozgásterét pedig bővíteni. A változó természeti és piaci környezethez kizárólag így tud alkalmazkodni az ágazat. A szaktárca kiemelt célja ezért, hogy a kifejezetten népszerű Agro-ökológiai Programban (AÖP) − amelybe az idén is mintegy 73 ezer gazda kapcsolódott be, összesen 4,3 millió hektárnyi területtel − kiszámítható és méltányos feltételeket biztosítson.
Viski József hangsúlyozta, az AÖP szankciórendszerének további finomításával azt kívánják elérni, hogy a kismértékű mulasztások ne járjanak aránytalan jogkövetkezménnyel. Ezért a választott gazdálkodási gyakorlatok teljesítése során előforduló, legfeljebb 3 százalékos területi eltérések vagy elhanyagolható mértékű hibák semmilyen szankciót nem vonnak maguk után. Ugyancsak a szankciórendszer érdemi könnyítését jelenti az a módosítás, hogy a program feltételeinek részleges teljesítése esetén a kifizethető támogatás mértéke 15 százalékponttal nő. A legfeljebb 30 százalékos nem teljesítés esetén 50 helyett 65 százalék, a legfeljebb 50 százalékos nem teljesítés esetén pedig 30 helyett 45 százalék lesz a kifizethető támogatás.
Egy másik, folyamatban lévő rendeletmódosítással a mezőgazdasági termelőkre háruló adminisztrációs terhek is csökkennek azáltal, hogy az egyes agrotechnikai műveletek bejelentéséhez szükséges határidőt is meghosszabbítják, a bejelentésére vonatkozó szabályok pedig egyszerűsödnek. Fontos, hogy ezeket a módosításokat már a 2025-ben benyújtott kérelmek tekintetében is alkalmazni kell – emelte ki.
Az államtitkár aláhúzta, a legfontosabb cél az, hogy a terhek könnyítése révén időben és ténylegesen hozzá is jussanak az érintettek a kívánt forrásokhoz.
Forrás: AM Sajtóiroda
Címkék: fenntartható mezőgazdaság
Költségkímélő napi rutin – Energiahatékonyság az állattartó ...
Fontos határidő: március 31-ig teljesítendő az éves nitrát ...
Újdonságok Szlovéniából. Egyszerűen a legjobb…
A megtérülő beavatkozások szerepe a modern ...
Európai szinten is kiemelkedő öntözési projekt valósult meg ...
Rangos kitüntetést kapott Fórián Zoltán, az AgrárUnió állandó ...
Kertészkedés szintet lépve – Miért az emelt ágyás a bőséges ...
Gyomirtási tapasztalatok egy változó technológiai ...
Paci® a gyompusztító
Komplex gyomhelyzetekre komplex válasz: így működik a PIRATES ...