Mit gondolunk az antibiotikumokról, és mit csinálhatnánk jobban?

Az volt a cél, hogy végre tisztán lássák: hogyan használja az átlagember az antibiotikumokat? Arra törekednek, hogy ne csak azt mondjuk: „fontos a felelősségteljes használat”, hanem végre tényleg megértsük, mit jelent ez a mindennapokban, és tisztán lássuk, mit lehetne másként csinálni.

A kutatás eredményei elsőre meglepőek voltak. A megkérdezett állattartók 23%-a adott antibiotikumot társállatának az elmúlt év során. Ez önmagában nem feltétlenül probléma. A gond ott kezdődik, hogy minden tizedik esetben az antibiotikum nem állatorvosi rendelésre került a kutya vagy macska szervezetébe. Volt, aki megmaradt gyógyszert adott be, más egy ismerős tanácsára választott ki készítményt. A legtöbben jóindulatból cselekedtek: gyors segítséget akartak. A kérdés az, hogy közben többet ártottak-e, mint amennyit használt a beadott gyógyszer.

Csupán 59% gondolja azt, hogy ehhez mindig állatorvosi vélemény kellene

A válaszadók közel fele – 49% – úgy véli, hogy az antibiotikumokat csak indokolt esetben szabadna használni, de csupán 59% gondolja azt, hogy ehhez mindig állatorvosi vélemény kellene. És bár sokan hallottak már arról, hogy a túlhasználat problémás, az antimikrobiális rezisztencia (AMR) fogalma még mindig kevéssé ismert. 53% még sosem találkozott a kifejezéssel, és azok közül is, akik hallották, csak minden harmadik válaszolt helyesen arra, hogy mit jelent. Sokak szerint az állat „szokik hozzá” a gyógyszerhez, mások azt gondolják, ez csak emberek problémája. A leggyakoribb félreértés pedig az, hogy a gazdi által adott antibiotikumok nem játszanak szerepet a rezisztencia kialakulásában.

A gazdik többsége nem tudatosan hibázik

Pedig a valóság ezzel szemben az, hogy minden egyes indokolatlan antibiotikum használat növeli az esélyét annak, hogy olyan baktériumtörzsek alakuljanak ki, amelyek később már nem reagálnak a kezelésekre, és ebben nem különbözik ember, vagy állat. A baktérium nem válogat: ha megtanulja kivédeni a gyógyszer hatását, onnantól bárkiben, bármiben túlél. A rezisztencia kialakulásának nincs külön emberi vagy állati ága, csak közös kockázat van.

A beszélgetések során az is világossá vált, hogy a gazdik többsége nem tudatosan hibázik. Egyszerűen nincs elegendő információjuk arról, hogy mikor van valóban szükség antibiotikumra, és mikor lenne jobb más módszert választani. Gyakran az állatorvossal való konzultáció is elmarad, különösen vidéken, ahol nehezebb szakemberhez fordulni. Mindemellett van még egy erős pszichológiai tényező is: a „jobb félni, mint megijedni” logika. „Mielőbb beadom, hamarabb túl vagyunk rajta!” „Legutóbb is bevált, miért ne adnám be most is?”

Legmegbízhatóbb információforrásnak az állatorvost és az Állatorvostudományi Egyetemet tartják

A bizalom kulcskérdés. A felmérés szerint a társállattartók messze a legmegbízhatóbb információforrásnak az állatorvost és az Állatorvostudományi Egyetemet tartják. Ez jó hír, és ez azt is jelenti, hogy van hova nyúlni: ha világos, következetes és gyakorlatias kommunikáció érkezik hiteles helyről, azt a gazdik hajlandók meghallgatni. Ez már önmagában esélyt ad arra, hogy a jövőben kevesebb legyen a bizonytalanságból hozott rossz döntés.

A jó hír, hogy egyre többen érdeklődnek az alternatívák iránt, és nem csak a házi kedvencek, de az élelmiszertermelő állatok esetén is. A megkérdezettek 69%-a számára fontos, hogy például az állati eredetű élelmiszerek antibiotikum-mentesek legyenek, és 67% hajlandó is lenne ezért többet fizetni. Ez azt jelzi, hogy nemcsak a kezelések során, hanem a hétköznapi fogyasztói döntésekben is van nyitottság a tudatosabb működésre.

Az AMR nem elméleti fenyegetés

A változás viszont csak akkor történik meg, ha nemcsak kampánytémaként kezeljük az AMR-t, hanem valódi, mindennapi gyakorlatként. Ehhez nemcsak több tudás, hanem több kérdés is kell. A gazdiknak lehetőséget kell adni arra, hogy kérdezzenek, hogy visszajelzést adjanak, hogy együtt gondolkodjanak az állatorvossal. Nem utasítást várva, hanem közös döntésre törekedve.

Az AMR nem elméleti fenyegetés, hanem egy olyan folyamat, ami már elindult, de még kezelhető. A kérdés az, hogy ki mit tesz ezért a maga szintjén. A gazdik dolga nem az, hogy virológusok legyenek, hanem az, hogy felelősen döntsenek. Az Állatorvostudományi Egyetem szakembereinek a dolga pedig az, hogy ebben minden tudásukat felhasználva támogassák őket. Mert csak így lehet ebből valódi, működő, hosszú távú megoldás.

Forrás: univet.hu