A Google már a farmokon van
Hírek - 2016.06.10
A Fortune 500 listán is szereplő Land O’Lakes vállalat a Google felhő alapú szolgáltatásának segítségével hozza meg mezőgazdasági döntéseit. A nyolc hónapos tesztelés után üzembe állított szoftvert a cég várakozásai szerint a jövőben egyre több farmer veszi igénybe.
A többek között tejtermeléssel és növénytermesztéssel is foglalkozó Land O’Lakes konglomerátum már a Google Cloudra támaszkodva hozza meg a hibridek kiválasztásával, a növényvédelemmel és a munkálatokkal kapcsolatos döntéseit. A WinField divízió több mint 300 ezer gazdát lát el a gazdálkodáshoz szükséges termékekkel és kétszáz farmon végez agrárkísérleteket, hogy felderítse, egy adott területen milyen termények és módszerek produkálják a legnagyobb hozamot.
A cég évek óta gyűjti a csapadékkal és a talajminőséggel kapcsolatos mérések adatait, csakúgy, mint a műholdas, és légi felvételeket. Az adathalmaz óriási; „szükségünk volt egy központra, ahol tárolhatjuk ezeket az adatokat” – mondta el a Fortune-nak nyilatkozva Teddy Bekele IT fejlesztésért felelős alelnök.
A cég a Google felhő alapú szolgáltatása mellett döntött, a keresőóriás térképészeti tapasztalatának köszönhetően a Microsoftot és az Amazont legyőzve nyerte el a megbízást. A nyolc hónapos tesztelést követően a felhő alapú elemző rendszerben a gazdák egymásra helyezett térképrétegként tekinthetnek meg minden, az adott termőfölddel kapcsolatos adatot, így maximalizálhatják a hozamot a lehető legalacsonyabb növényvédelmi költséggel. Bekele azt reméli, hogy a Land O’Lakes számára kifejlesztett rendszert a közeljövőben más farmerek is igénybe veszik majd.
Forrás: Syngenta blog
Címkék:
Megjelent hazánkban a pöttyös lámpahordó-kabóca
Erre oda kell figyelni: brutális, ami a magyar földdel történik, ...
Másfélszeresére emelkedett a kifizetett kárenyhítő ...
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
Zöld túlélők: Klímaálló fák és szárazságtűrő cserjék a jövő ...
Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – Szerkezeti ...
Feszültség az agráriumban: itt a vagyonadó-tervezet!
Aranyat érő raktár: Így tárold a kerti terményeket télen!
A vetőgép műszaki szerepe a sikeres őszi vetésekben
Mi jön az átvilágítás után? Jelentősen átalakulhat az ...