Budapestre készül kétezer vetőmagos szakember

Az uruguayi Punta Del Este adott otthont a Nemzetközi Vetőmag Szövetség (ISF) idei világkongresszusának. A magyar Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács képviselői a következő évi kongresszus házigazdájaként a dél-amerikai városban vették át az ISF zászlaját, s ezzel megkezdődött a visszaszámlálás a 2017. május 22-24. között rendezendő budapesti világrendezvényre, amelynek fő helyszíne a Hungexpo lesz. A becslések szerint kétezer szakember érkezik a magyar fővárosba.

Az idei rendezvénynek Dél-Amerika második legkisebb területű, de erős agrárgazdasággal rendelkező országa, Uruguay adott otthont. A Vetőmag Szövetséget Polgár Gábor ügyvezető igazgató és Pavelka Árpád, a jövő évi kongresszus szervezőbizottságának elnöke képviselte. Mint Polgár Gábor elmondta: magyar szempontból az idei kongresszus egyik legfontosabb momentuma az volt, amikor az ISF elnöke Álvaro Eyzaguirre átadta a Nemzetközi Vetőmag Szövetség zászlaját Pavelka Árpádnak, aki köszöntötte a megjelent vendégeket és meginvitálta őket a 2017-es budapesti ISF világrendezvényre. A konferencián magyar pavilon is fogadta a látogatókat, akik jelentős érdeklődést tanúsítottak a magyar főváros és a vetőmag helyzetünk iránt.

vetszAz idei rendezvény szakmai tematikájának középpontjában fontos ágazati kérdések álltak. Becslések szerint a világ vetőmag piaca 2020-ra 92 milliárd dolláros forgalmat bonyolít le, s az ágazat egyre nagyobb szerepet tölt be a világgazdaságban. Alvaro Eyzaguirre, az ISF elnöke nyitóelőadásában kifejtette: a következő években kulcskérdés lesz, hogy a népesség növekedésével egyenesen arányosan növekvő élelmiszerigényekhez az élelmiszerlánc első elemeként megjelenő vetőmag szektor miként tud alternatívát biztosítani. A különösen az ázsiai országokból érkező igényekhez innovatív növénynemesítés, hatékony globális kereskedelmi csatornák, magas szintű élelmiszerbiztonsági feltételek kellenek.

Az előadók arról is beszámoltak, hogy továbbra is elsődleges cél a nemzetközi vetőmag kereskedelem ösztönzése, az adminisztratív akadályok lebontása, a vetőmag szabályozások egyszerűsítése és egységesítése. Érdekes és informatív előadásban mutatták be a keresztféléves vetőmag előállítás piaci szerepét és jelentőségét, amelyet nemcsak az észak-amerikai, hanem az ázsiai és európai nemesítők és fajtatulajdonosok is évről-évre növekvő mértékben vesznek igénybe. A plenáris üléseken kiemelt szerepet kapott az élelmiszer termelés növelésének igényéhez kapcsolódó nemesítési célok, és eszközök számbavétele. Hangsúlyos volt a dél-amerikai kontinens egyik legjelentősebb mezőgazdasági termékének, a szójának a termelési és vetőmag kereskedelmi helyzetének globális elemzése.

Polgár Gábor elmondta: a 2017-es ISF világkongresszust május 22-24. között rendezik Budapesten. Az ágazat legjelentősebb rendezvényét több kísérőprogram egészíti majd ki, de a fő helyszíne a Hungexpo területén lesz. Az idei uruguay-i konferenciára 1100 szakember érkezett, a jövő évire a számuk az előzetes adatok szerint megközelítheti a kétezret. Az Európában rendezett események hagyományosan több érdeklődőt vonzanak.

Kapcsolat:
Szellő Gábor
KRQ Communications
E-mail: szello.gabor@krq.hu
Telefon: 30/7498810

Az 1993-ban alakult Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) fő feladatai közé tartozik többek között az ágazattal kapcsolatos javaslatok kidolgozása, információk szerzése, feldolgozása és ismertetése, valamint törvényben rögzített jogainak gyakorlása, kötelezettségeinek betartása, betartatása. A VSZT feladata továbbá: a növénynemesítők, vetőmag-szaporítók, feldolgozók és forgalmazók termelési és piaci magatartásának országos szintű összehangolása, részvétele az államigazgatási szervek munkájában, döntés előkészítésekben, véleményezésben. A VSZT nonprofit szervezet, tagsága magában foglalja a nemzetközi cégeket, mezőgazdasági nagyüzemeket, az agrárkutatás, növénynemesítés intézményeit és jelentős számú magángazdaságot.

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom