Meghosszabbította a NÉBIH a növényvédelmi szolgáltatások adatainak rögzítésére vonatkozó türelmi időszakot
Hírek - 2016.05.31
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) meghosszabbította a türelmi időt, azaz az ügyfeleknek 2016. december 31-ig van lehetőségük a növényvédelmi szolgáltatással kapcsolatos adatszolgáltatásra.
2016. április 26-a óta már működik a NÉBIH elektronikus feltöltő felülete, ahol a szakirányítók a növényvédelmi szolgáltatásra vonatkozó szerződések adatait rögzíthetik.
A már megkötött szerződések adatainak utólagos feltöltésére a korábbiaktól eltérően, 2016. december 31-ig van lehetőség. Fontos azonban, hogy növényorvosi vényt továbbra is, kizárólag csak a szerződés megkötése után lehet kiállítani.
A növényvédelmi szakirányító növényorvosi vényt csak olyan személy részére állíthat ki, akivel a növényvédelmi szolgáltatásra szerződést kötött. A szakirányítónak 15 napon belül be kell jelentenie a NÉBIH felé a szerződés megkötését, módosítását, megszűnését. Erre szolgál az elektronikus felület, ahol az ügyfelek saját fiókjukba belépve tudnak eleget tenni kötelezettségüknek.
A szakirányítók által rögzített adatok pontos felvitelére azért van szükség, mert ez adja a hatósági ellenőrzések kockázatbecslési alapját.
A felülettel és a bejelentéssel kapcsolatos kérdéseket a szakiranyito@nebih.gov.hu e-mail címen várja a NÉBIH.
A feltöltő felület az alábbi linken elérhető:
https://novenyvedelem.nebih.gov.hu/NovenyvedelmiSzolgaltatas
Forrás: NÉBIH
Címkék:
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
Babérmeggy metszése ősszel: Így csináld a szakértő szerint
Megjelent hazánkban a pöttyös lámpahordó-kabóca
Trófeacentrikusság és túlszaporodás – A vadgazdálkodás ...
Feszültség az agráriumban: itt a vagyonadó-tervezet!
Magosz: a magyar gazdák egyelőre hiába várnak az uniós ...
Vadlétszám és élőhelyfejlesztés – A fenntartható ...
Erre oda kell figyelni: brutális, ami a magyar földdel történik, ...
A Vylor befejezte a kiválását, és önálló vállalatként megkezdte ...
Szabadgyökerű vagy konténeres fa ültetése? Útmutató a biztos ...