
A legtöbb tejtermék ára emelkedett 2024 decemberében
Hírek - 2025.01.23
A nyerstej országos termelői átlagára az AKI PÁIR adatai szerint 200,93 forint/kilogramm volt 2024 decemberében Magyarországon. A zsírtartalom stagnálása és a fehérjetartalom 0,04 százalékpontos romlása, valamint az alapár 4 százalékos növekedése mellett a nyerstej átlagára 5 százalékkal emelkedett 2024 decemberében a 2024. novemberihez képest, és 24 százalékkal meghaladta az előző év azonos hónapjának átlagárát.
A nyerstej kiviteli ára 213,14 forint/kilogramm volt 2024 decemberében, az előző havihoz képest 9 százalékkal csökkent, míg az előző év azonos hónapjához viszonyítva 23 százalékkal nőtt – közli Agrárpiaci jelentésében az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) legfrissebb, január 21-én megjelent „Tej és tejtermékek” kiadványa.
A tejpiac hírei – kitekintés
Amint a szerző, Mándi-Nagy Dániel kifejti, a nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2024 novemberében Új-Zélandon 33 százalékkal, az Európai Unióban 17 százalékkal, az USA-ban 12 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A világpiacon az ömlesztett vaj értékesítési ára (FOB Óceánia) 2025 3. hetében 18 százalékkal, a cheddar sajté és a teljes tejporé egyaránt 15 százalékkal, a sovány tejporé 4 százalékkal nőtt 2023 azonos hetéhez mérten.
A nyerstej azonnali (spot) piaci ára Olaszországban a 2024 48. hét és 2025 3. hét között 10 euróval 59,5 euró/100 kilogrammra csökkent. Hollandiában a 4,4 százalék zsírtartalmú nyerstej spot piaci ára áfa nélkül, szállítási költséggel a 2024 46. és 2025. 1. hét között szintén 10 euróval mérséklődött, majd két hét alatt 2,5 euróval 54,5 euró/100 kilogrammra emelkedett.
Olaszországban, Verona városában a nyerstej spot piaci ára 2025. január 13-án áfa nélkül, szállítási költséggel 59,5 euró/100 kilogramm, a biotejé 73,5 euró/100 kg, a Németországból és az Ausztriából származó 3,6 százalék zsírtartalmú nyerstejé 58,5 euró/100 kilogramm, a fölözötté 23,5 euró/100 kilogramm, a tejszíné 350 euró/100 kilogramm, az Európai Unióból származó tejszíné 345 euró/100 kilogramm volt.
Emelkedő vajárak
Franciaországban 2025 1. hetében a tejfelvásárlás az előző hetihez képest 0,3 százalékkal nőtt, míg az előző év azonos hetihez viszonyítva 1,6 százalékkal mérséklődött. A németországi központi tejpiaci szolgálat gyorsjelentése szerint Németországban a nyerstej felvásárlása az előző hetit 0,8 százalékkal haladta meg, míg az előző év azonos hetitől 1,7 százalékkal maradt el ugyanekkor. Németországban az ömlesztett vaj értékesítési ára 2025 3. hetében az előző év azonos hetéhez viszonyítva 35 százalékkal nőtt, míg a sovány tejporé 2 százalékkal csökkent.
A kempteni árutőzsdén a 25 kilogrammos kiszerelésű ömlesztett vaj értékesítési ára 740 euró/100 kilogramm, a 25 kilogrammos kiszerelésű zsákos, élelmezési célú (intervenciós minőségű) sovány tejporé 252,5 euró/100 kilogramm volt 2025 3. hetében. Az ömlesztett vaj ára 234 százalékkal, a sovány tejporé 45 százalékkal volt magasabb az intervenciós árszintnél a vizsgált héten.
Magyarország: a nyerstej kiviteli ára 6 százalékkal volt magasabb a termelői átlagárnál
A nyerstej országos termelői átlagára az AKI PÁIR adatai szerint 200,93 forint/ kilogramm volt 2024 decemberében Magyarországon. A zsírtartalom stagnálása és a fehérjetartalom 0,04 százalékpontos romlása, valamint az alapár 4 százalékos növekedése mellett a nyerstej átlagára 5 százalékkal emelkedett 2024 decemberében a 2024. novemberihez képest, és 24 százalékkal meghaladta az előző év azonos hónapjának átlagárát.
A nyerstej felvásárlása 2024 decemberében az előző havi mennyiséget 8 százalékkal, a 2023. decemberit 5 százalékkal haladta meg. A nyerstej kiviteli ára 213,14 forint/kilogramm volt 2024 decemberében, az előző havihoz képest 9 százalékkal csökkent, míg az előző év azonos hónapjának kiviteli árát 23 százalékkal haladta meg. A kiviteli ár 6 százalékkal volt magasabb a termelői átlagárnál. Az AKI PÁIR adatai szerint a nyerstej kiszállítása 8 százalékkal nőtt 2024 decemberében az előző év azonos hónapjához viszonyítva.
Csupán a 2,8 százalék zsírtartalmú UHT-tej fogyasztói ára csökkent: –2 százalék
Az AKI PÁIR adatai szerint 2024 decemberében az előző hónaphoz képest az adagolt vaj (+8 százalék), a tejföl (+6 százalék), az 1,5 százalék és a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos UHT-tej, a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos friss tej (egyaránt +5 százalék), valamint a trappista sajt és a gyümölcsös joghurt (egyaránt +4 százalék) feldolgozói értékesítési ára nőtt.
A KSH adatai szerint az adagolt vaj (+16 százalék), az 1,5 százalék zsírtartalmú dobozos ESL-tej (+10 százalék), a 12 és 20 százalék zsírtartalmú tejföl (egyaránt +5 százalék), a gyümölcsös joghurt (+4 százalék), a 2,8 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESLtej és a trappista sajt (egyaránt +1 százalék) fogyasztói ára emelkedett, míg a 2,8 százalék zsírtartalmú UHT-tejé (–2 százalék) csökkent ugyanebben az összehasonlításban – áll az AKI-kiadványban.
Címkék: tej, tejtermék
Junkkari direktvetőgépek – Bővítés a precizitás, pontosság és a ...

Továbbra is magas a napraforgó ára

Megjelent Magyarországon a kiskérődzők pestise

Mi történik télen a repcetáblákon?

Magas olajsavas koncentráció jelentősége napraforgóban

Vessen napraforgót, a klímaváltozás nyertesét!

Változások a traktorok energiaellátásában (3. rész) – Az olasz ...

Hatályba lépett az agrárgazdaságok generációs átadását ...

Ahol hisznek az ésszel végzett forgatásos talajművelésben, ott ...

Korai Pioneer® kukorica hibridek nagy termésátlaggal