
Továbbra is növekvő pályán az állattenyésztés
Hírek - 2024.12.18
A Mezőgazdasági számlarendszer (MSZR) első előrejelzésének eredményei alapján a mezőgazdaság teljes kibocsátásának folyó alapáron számított értéke 2024-ben 8,0 százalékkal maradt el a 2023. évi eredménytől. A termelés költségei összességében 5,2 százalékot estek, így a bruttó hozzáadott érték 13,1 százalékkal, a mezőgazdasági tevékenységből származó nettó vállalkozói jövedelem pedig 35,4 százalékkal lett alacsonyabb 2024-ben a 2023. évihez képest – közli a Statisztikai jelentésekben az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) legfrissebb, december 16-án „A mezőgazdaság 2024. évi teljesítményének I. előrejelzése” címmel megjelent kiadványa.
Amint a szerzők, Kiss Gabriella és Demeter Edit kifejtik, a mezőgazdaság teljes bruttó kibocsátásának értéke az előzetes adatok alapján meghaladta a 4 ezer milliárd forintot, azonban, a 2023. évi 8,4 százalékos növekedés után csökkenés következett, és a kibocsátás értéke visszaesett a 2022. évi szintre. A prognózis szerint 2024-ben csökkenés várható 8,0 százalékos mértékben. A növényi termékek kibocsátásának volumene 11,0 százalékkal szűkül, míg az állatok és állati termékek termelésének volumene 4,9 százalékkal emelkedik az előzetes adatok alapján.
A gabonafélék kibocsátásának volumene 15,7 százalékkal esett
A növénytermesztési és kertészeti termékek termelői árszínvonala 2,4 százalékkal, az élő állatoké és az állati termékeké 7,2 százalékkal mérséklődött 2024-ben. A volumen- és árváltozás következtében, valamint a termeléshez kötött támogatásokat figyelembe véve a növénytermesztési és kertészeti termékek kibocsátásának értéke folyó alapáron 13,3 százalékkal, az állatok és állati termékek kibocsátásának értéke 1,6 százalékkal csökkent.
2024-ben az időjárás igen szélsőségesen alakult, kora tavasszal csapadékhiány alakult ki, ugyanakkor a nyár elején jelentős esőzések voltak, ezt követően pedig heteken át tartó hőhullám következett. A csapadékhiányos időjárás és a nyári aszály negatívan befolyásolták a terméseredményeket.
A prognózis készítésének időpontjában rendelkezésre álló információk adatai szerint a gabonafélék kibocsátásának volumene 15,7 százalékkal esett, a kibocsátás alakulásában az árpa (–29,0 százalék) és a kukorica jelentős terméscsökkenésének (–18,5 százalék) meghatározó szerepe volt.
Búza: 2024-ben az előzetes adatok alapján 5,3 millió tonna termést takarítottak be
Az elmúlt 5 év során búzából 2021-ben keletkezett a legjobb termésátlag, amely 5,9 tonna/hektár volt. A tavalyi 5,9 millió tonna termésmennyiséghez képest 2024-ben az előzetes adatok alapján 5,3 millió tonna termést takarítottak be, a termésátlag pedig 5,8 tonna volt hektáronként. Ezáltal a búza termésmennyisége 10,2 százalékkal lett kevesebb 2024-ben az előrejelzések szerint.
A többi gabonaféle betakarított mennyisége eltérő mértékben változott az előző évihez képest az előzetes adatok alapján: az árpáé 29,0, a rozsé 23,1 százalékkal csökkent, a zabé pedig 29,8 százalékkal volt több, mint 2023-ban.
A jelentés készítésekor rendelkezésre álló információk szerint 2024-ben a napraforgó 12,9, míg a repce termésmennyisége 31,0 százalékkal csökkent a 2023. évi eredményhez képest.
A gyümölcstermés (szőlővel együtt) összességében csökkent (–11,8 százalék), amelyből az almánál 30,6, míg a körténél 5,0 százalékos csökkenés, ellenben az őszibaracknál 39,0 százalékos növekedés figyelhető meg az előzetes adatok szerint a tavalyi évhez képest.
A szarvasmarha termelői ára 5,3 százalékkal emelkedett, ellenben a sertés termelői ára 6,3 százalékkal a baromfié pedig 14,7 százalékkal csökkent
A mezőgazdasági kibocsátás termelői árai összességében 4,1 százalékkal mérséklődtek, ugyanakkor az állatok esetében a termelői ár 8,5 százalékkal, az állati termékek esetében pedig 4,5 százalékkal csökkent a 2023. évi szinthez képest.
Az élő állatok és állati termékek termelői ára az első becslés adatai alapján 7,2 százalékkal csökkent. A szarvasmarha termelői ára 5,3 százalékkal emelkedett, ellenben a sertés termelői ára 6,3 százalékkal a baromfié pedig 14,7 százalékkal csökkent. A tej termelői ára 4,3, a tojás ára pedig 8,9 százalékkal múlta alul az előző évi szintet.
A szarvasmarha-kibocsátás volumene 4 százalékkal mérséklődött, azonban a sertésé 9 százalékkal, míg az élő baromfié 7 százalékkal növekedett. A tejtermelés volumenében 4 százalékos emelkedés történt.
Három százalékponttal nőtt az állattenyésztés, és 3 százalékponttal csökkent a növénytermesztés részaránya
A két alaptevékenység, a növénytermelés és a kertészet, illetve az állattenyésztés kibocsátásának aránya az előzetes számítások alapján 2024-ben 57:43 arányban oszlik meg, tehát kismértékben változott az előző évhez képest. 2023-ban ez az arány 60:40 százalék volt, vagyis 2024-ben 3 százalékponttal nőtt az állattenyésztés, és 3 százalékponttal csökkent a növénytermesztés részaránya. Ez utóbbi 2022-től fokozatosan csökken, és a megfigyelt öt év folyamán a mezőgazdasági szerkezetben most a legmagasabb az állattenyésztés aránya.
Címkék: mezőgazdasági kibocsátás, állattenyésztés, növénytermesztés

Megjelent Magyarországon a kiskérődzők pestise

A mezőgépek veteránjai – KÜHNE HUNGÁRIA DRILL vetőgép

Búza helyett szója, marha helyett baromfi – Ilyen lesz 2035-ig az ...

Változások a traktorok energiaellátásában (3. rész) – Az olasz ...

Korai Pioneer® kukorica hibridek nagy termésátlaggal

Junkkari direktvetőgépek – Bővítés a precizitás, pontosság és a ...

Ragadós száj- és körömfájás jelent meg Németországban

Rekordszámú új traktorregisztráció volt a Fendt-nél 2024-ben

Hatályba lépett az agrárgazdaságok generációs átadását ...

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében: Holán Balázs csatlakozik ...