Öt nap maradt az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallására
Hírek - 2016.05.26
Már csak öt nap áll rendelkezésre a 2016. évi felügyeleti díj bevallására. Az élelmiszerlánc-felügyelet alá tartozó tevékenységet végző személyek és vállalkozások május 31-ig készíthetik el a bevallást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján.
A bevallási időszak lezárása után június elejével készülnek el a bizonylatok, ezt követően az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat két, egyenlő részletben kell megfizetni. A megállapított összeg első részletének – azaz a díj 50%-nak – fizetési határideje 2016. július 31., amit a NÉBIH 10032000-00289782-30006016 számlájára kell elutalni. Kérjük, hogy a közlemény rovatban a befizető adószámát és bizonylat azonosítóját feltétlenül tüntessék fel!
Mivel adataink szerint az ügyfelek mindössze 15%-a tett eleget a bevallási kötelezettségének, így a NÉBIH e-mail-es emlékeztetőt küldött az érintetteknek, illetve ezúton is kéri az ügyfeleket, hogy a bevallások benyújtását ne hagyják az utolsó pillanatra!
A felügyeleti díj lehetővé teszi a pénzügyi terhek arányosabb megoszlását az élelmiszerlánc szereplői között, valamint hozzájárul a hatósági szolgáltatások fejlesztéséhez.
A felügyeleti díj bevallásának és befizetésének kötelezettsége továbbra sem érinti azokat az őstermelőket, akinek – a támogatásokkal csökkentett – árbevétele nem haladja meg a 8 millió forintot.
Az érintettek további hasznos információkat a NÉBIH honlapján (https://www.nebih.gov.hu/aktualitasok/felir) találhatnak. Kérdéseikkel pedig az ügyfélszolgálathoz (felugyeletidij@nebih.gov.hu, 06-1/336-9024) fordulhatnak.
Címkék:
Élénkült a szarvasmarha külkereskedelme
Feszültség az agráriumban: itt a vagyonadó-tervezet!
Aranyat érő raktár: Így tárold a kerti terményeket télen!
Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – Szerkezeti ...
Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős ...
Mégis megmaradnak a helyi földbizottságok!
Babérmeggy metszése ősszel: Így csináld a szakértő szerint
Szabadgyökerű vagy konténeres fa ültetése? Útmutató a biztos ...
A vetőgép műszaki szerepe a sikeres őszi vetésekben
Erre oda kell figyelni: brutális, ami a magyar földdel történik, ...