Nagy István: a legkisebb gazdálkodók is számíthatnak a kormányra
Hírek - 2024.10.08
A legkisebb gazdálkodók is számíthatnak a kormányra, ezért is hirdetnek egyszerűsített pályázatot a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatására - közölte az agárminiszter a Facebook-oldalán szombaton közzétett videóüzenetében.
Nagy István elmondta, a pályázati kiírás társadalmi egyeztetése már meg is kezdődött. A mintegy harmincmilliárd forint keretösszegű felhívásra őstermelők, mezőgazdasági vállalkozók és szociális szövetkezetek is pályázhatnak majd.
A tervezet szerint a forrásokat az állattartáshoz és kertészethez kapcsolódó épületek, létesítmények építésére, bővítésére, fejlesztésére, illetve fontosabb gépek, eszközök beszerzésére lehet majd fordítani
- tette hozzá.
Mint mondta, mindezek mellett a támogatás a szántóföldi növénytermesztéshez kapcsolódó egyes kisebb fejlesztésekre is igényelhető lesz.
A vissza nem térítendő támogatás maximum tízmillió forint, a támogatás intenzitása legfeljebb nyolcvanöt százalék - jegyezte meg.
Nagy István közölte, a felhívás tervezete október 12-ig véleményezhető a kap.gov.hu oldalon.
Hangsúlyozta, a kormány számára azért is nagyon fontosak a legkisebb gazdálkodók, mert ők jelentik a "magyar agrárium gerincét".
Videó: https://www.facebook.com/nagyistvan.movar/videos/1425629198104940/?ref=embed_video&t=0
Forrás: MTI, Fotó: Pixabay
Címkék:
Rosszul áll a szénánk: újra kell számolni a gyepek hozamát
Zöld túlélők: Klímaálló fák és szárazságtűrő cserjék a jövő ...
Trófeacentrikusság és túlszaporodás – A vadgazdálkodás ...
Élénkült a szarvasmarha külkereskedelme
Aranyat érő raktár: Így tárold a kerti terményeket télen!
Szabadgyökerű vagy konténeres fa ültetése? Útmutató a biztos ...
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
Másfélszeresére emelkedett a kifizetett kárenyhítő ...
Babérmeggy metszése ősszel: Így csináld a szakértő szerint
Feszültség az agráriumban: itt a vagyonadó-tervezet!