
A kormány jelentős támogatást biztosít a baromfiágazat számára
Hírek - 2024.09.14
A magyar mezőgazdaságban az állattartás továbbra is kiemelt szerepet tölt be,ezen belül különösen a szárnyas feldolgozás az, ahol jelentős hozzáadott érték mellett az exportképesség is folyamatosan nő - jelentette ki dr. Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a XXV. Kiskunfélegyházi Libafesztivál keretében megrendezett szakmai konferencián.
A helyettes államtitkár a rendezvényen arról beszélt, hogy a baromfiágazat az elmúlt évek során számos kihívással nézett szembe. Az Agrárminisztérium jelentős támogatási lehetőségeket biztosít a gazdálkodók számára. A tárca a Vidékfejlesztési Program befejezését követően folyamatosan hirdeti meg a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv szerinti felhívásokat. Az állattartó telepek fejlesztésére és megújítására két jelentős pályázatot is hirdettek. A 150 milliárd forint keretösszegű, az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása” című felhívásnál az elnyerhető forrás maximális összege 5 milliárd forint, az 50 milliárdos keretösszegű, az „Állattartó telepek megújításának támogatása” című felhívás esetében pedig 200 millió forint a legnagyobb keretösszeg. A pályázatokat szeptember 17 -étől, illetve október 15 -től lehet benyújtani. A korábbi tapasztalatokat figyelembe véve a felhívások mindenki számára hozzáférhetők, ezzel is támogatva a mezőgazdasági termelőket. A kormány célja, hogy biztosítsa az ágazat fenntarthatóságát és versenyképességét.
Dr. Felkai Beáta Olga kiemelte, a genetikai erőforrások megőrzésére szintén források érhetők el. A korábbiakhoz hasonlóan 14 őshonos baromfifajta támogatható, köztük a fehér magyar kacsa, a tarka magyar kacsa, a magyar lúd és a fodros tollú magyar lúd is. Továbbá a jövőben új piacszabályozási eszközöket is bevezetnek a mezőgazdasági termelők jogainak védelmére és a piaci viszonyok tisztaságának javítására.
Forrás: AM Sajtóiroda, Fotó: Vermes Tibor
Címkék: baromfi, baromfiágazat
Búza helyett szója, marha helyett baromfi – Ilyen lesz 2035-ig az ...

A KWS nem csak zsákban méri a kukoricahibridjeit

Magas olajsavas koncentráció jelentősége napraforgóban

Hatályba lépett az agrárgazdaságok generációs átadását ...

Korai Pioneer® kukorica hibridek nagy termésátlaggal

Weidemann T6025 teleszkópos rakodó – Ember, gép és szerszám ...

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében: Holán Balázs csatlakozik ...

Növényvédelem és ami mögötte van – A HORSCH fejlett talajművelő ...

Változások a traktorok energiaellátásában (3. rész) – Az olasz ...

A mezőgépek veteránjai – KÜHNE HUNGÁRIA DRILL vetőgép