
Enyhíthetők az aszályos évek az Alföldön
Hírek - 2024.03.18
Az intenzív mezőgazdasági művelés következtében kialakuló talajszerkezeti változások miatt a nyári hőhullámok során alacsony a felszín közeli légrétegek páratartalma, így a hidegfrontok a szokásos zivatarok és csapadék nélkül robognak át az Alföldön. Az ELTE kutatói összefoglalták, mitől volt annyira nehéz 2022 nyara az ország keleti részén, és javaslatot is tettek a megoldásra – adta hírül honlapján az ELTE Természettudományi Kar.
2022-ben a június közepétől kezdődő 7 hetes periódus katasztrofális volt az Alföldön. Hetekig szinte egy csepp eső sem esett, az ország keleti részén az őszi aratású növények termésvesztesége szinte teljes volt. A Dunántúlra még zivatarokat és esőt hozó hidegfrontok az Alföldre érve „kiszáradtak”, csapadék nélkül, erős széllel haladtak tovább, súlyosbítva az aszályt.
A felszín közeli párás légréteg teljesen hiányzott a légkörből
Amint az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar honlapján (ttk.elte.hu) közreadott hírben olvasható, a geodinamikától a talajtanon át a meteorológiáig húzódó szakcikkek áttekintése után az ELTE kutatói a Land című open access folyóiratban tették közzé összefoglalójukat a témáról. Megállapították, hogy a szokatlanul erős szárazság miatt a zivatarok kialakulásának egyik feltétele, a felszín közeli párás légréteg teljesen hiányzott a légkörből. Emiatt a nyári csapadék nagyobb részét adó zivatarok elmaradtak, tovább súlyosbítva a helyzetet, vagyis egy többhetes időszakban kizárva újabb viharok kipattanását.
A táj víztároló képessége jelentősen visszaesett
A vizsgálatok azt mutatták, hogy a táj víztároló képessége a vízszabályozásokat követő intenzív mezőgazdasági tevékenység következtében jelentősen visszaesett, ami a szárazság fennmaradásához vezetett. A nehézgépes nagyüzemi művelés hatására a talajban sok helyütt létrejött egy másodlagos, majdnem vízzáró réteg, amely megakadályozza, hogy az őszi-téli, kora tavaszi és nyár eleji csapadék eltárolódjon a talaj mélyebb rétegeiben. A felső 20-
Vissza kell állítani a vizes élőhelyeket
Timár Gábor és Székely Balázs, a Geofizikai és Űrtudományi, illetve Jakab Gusztáv, a Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék munkatársai ezért azt javasolják, hogy az alföldi táj egy részén – becslés szerint összesen legalább egy megyényi területen – vissza kell állítani a vizes élőhelyeket, a réteket-legelőket, sőt ezekre a helyekre a téli időszak és a hóolvadás többletvizeit el is kell juttatni máshonnan is. Itt a talajszerkezet természetes vagy gyorsított helyreállása mellett a nyári időszakban jól párologtató növényzet visszatelepülését is engedni vagy támogatni kell.
Ez garantálhatja, hogy ismét lehessenek zivatarok az aszályos években is, ami a mezőgazdasági területekre is juttat csapadékvizet. Ezek a „párologtató területek” az Alföld legalacsonyabb zónáiban, a mezőgazdaságilag legkevésbé értékes földekből alakíthatók ki, ahol a talaj amúgy sem optimális a szántóföldi művelésre.
(Fotó: Jakab Gusztáv)
Címkék: aszály

A szőke szépség (2. rész) – Haflingi ló felvezetésben, ...

Megjelent Magyarországon a kiskérődzők pestise

Növényvédelem és ami mögötte van – A HORSCH fejlett talajművelő ...

Pöttinger Plano VT 6060 – A teljes keresztmetszetű ...

A mezőgépek veteránjai – KÜHNE HUNGÁRIA DRILL vetőgép

Terméshozam és ellenállóképesség – Jönnek a szezon legjobb ...

Vessen napraforgót, a klímaváltozás nyertesét!

Búza helyett szója, marha helyett baromfi – Ilyen lesz 2035-ig az ...

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében: Holán Balázs csatlakozik ...

Rekordszámú új traktorregisztráció volt a Fendt-nél 2024-ben