Tejszállítási szerződést kötött az Alföldi Tej Kft. egy lagoszi céggel

A magyar Alföldi Tej Kft. és a lagoszi székhelyű Greenlands Agribusiness Consult Limited tejszállítási szerződést kötött a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Nigériában szolgáló külgazdasági attaséjának közvetítésével - közölte a külgazdaságért felelős tárca.

A tájékoztatás szerint a magyar kormány déli nyitás politikájának újabb sikere, hogy az Alföldi Tej Kft. az első negyedévben havi 21 ezer liter 2,8 százalékos zsírtartalmú UHT-tejet exportál az afrikai országba, ahol jellemzően csak tejporból készült termékek elérhetőek. A magyar tejmárka piaci bevezetését követően több típusú tej, valamint egyéb tejtermékek exportjáról is egyeztetni fog a két cég.
A tejszállítmány mennyisége folyamatosan nő majd, hat hónap után várhatóan az eredeti mennyiség többszörösére. Az első rakomány májusban érkezik az Alföldi Tej székesfehérvári gyárából a hamburgi kikötőn át Lagoszba.
A Geoffrey Onyeama nigériai külügyminiszterrel a múlt héten Washingtonban történt egyeztetést követően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Afrika gazdasági óriásaként jellemezte Nigériát, amelynek gazdasági teljesítménye tavaly meghaladta a Dél-afrikai Köztársaságét is.
A diverzifikáltabb gazdasági kapcsolatok kiépítése érdekében a nigériai Lagoszban külgazdasági diplomata kezdte meg munkáját a magyar tejkivitel, a hús- és gyümölcsexport, valamint a mezőgazdasági gépek exportjának előmozdítása érdekében - tartalmazza a tájékoztatás.

Forrás: MTI

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom