25 év siker a vetésben

Az 1980-as évek közepétől technológiai váltás volt érzékelhető Európában, főként Angliában. Az angol gazdák közül sokan eladták korábbi munkaeszközeiket, vettek egy direkt vető gépet és egy doboz gyufát (hogy a szalmát leégessék 
a területről). Ezzel elkezdődött a direkt vetés korszaka, 
ami jelentős költségcsökkentést eredményezett.

Így kezdődött…

Az új technológia Svédországban felkeltette a gazdák érdeklődését, akik azt szerették volna, ha Väderstad is részt vállal a fejlesztésekben. A gyár angliai partnere ebben az időben kezdte el forgalmazni a Väderstad rögtörő hengereit, és egyben egyike volt az angliai direkt vető gépeket gyártó vállalatoknak is. A Väderstad 1984 őszén két vetőgépet vásárolt tőlük tesztelés céljából. A gazdákkal folyamatosan egyeztetve állt össze az első Väderstad gabonavető gép terve, amely olyan műszaki megoldásokra épült, amelyek közül számos ma is megtalálható a Rapid és Spirit vetőgépeken. A tárcsás csoroszlya, a gumifelfüggesztés, a vetés utáni tömörítés ötlete ezekből az évekből származik.

A Väderstad gabonavető gépek fejlesztése egy olyan időszakban kezdődött, amikor a termelés visszafogására ösztönözték a termelőket, Svédország nem akart több árut előállítani, mint amennyi a belső fogyasztásra kellett, a mezőgazdaság jövedelmezősége pedig a mélyponton volt. A költséghatékony vetés elve ekkor fogalmazódott meg.

Forradalmasította a gyakorlatot

vad1

A Rapid vetőgépek megjelenése egyben koncepcióváltást is jelentett a talaj-előkészítés és a vetés gyakorlatában. A hagyományos, rugóterhelésű csoroszlyával rendelkező vetőgépek használatakor nem a vetendő növény igényei domináltak a magágykészítés során. A 20-30 kg csoroszlyanyomással rendelkező vetőgépek számára könnyen vethető, szármaradványtól és rögöktől mentes talajt kell készíteni, ami sokszor további menetszámot, plusz idő és üzemanyag felhasználását jelent. Nem beszélve arról, hogy az így elkészített „apró morzsás” magágy nem felel meg a klíma- és talajvédelmi elvárásoknak. Az apró morzsa ugyanis nagyrészt por, amely esők hatására lemosódik, vastagítja a tömörödött réteget, a szél által okozott talajelhordás pedig szervesanyag-szegényedést és aszályérzékenységet okoz.

Rapid: sokoldalú,
 költséghatékony

A Rapid vetőgépek sikerének kulcsa a sokoldalúságban rejlik, amelynek egyik letéteményese a művelési rendszernek megfelelően megválasztható magágykészítő egység. A Rapid megbízhatóan vet közvetlenül szántott talajon, mindenféle megelőző talaj-előkészítés nélkül éppúgy, mint szármaradványos (mulcsos) magágyba. Annak ellenére, hogy nem direkt vető gép, nagy csoroszlyanyomása még erre is lehetőséget ad.
A vetéssel egyidejű magágykészítés mellett műtrágyát és mikrogranulátumot juttathatunk ki, ami nemcsak kevesebb menetszámot, azaz idő- és üzemanyag-megtakarítást jelent, de a termésnövelő anyagok hatékonyabb felhasználását is eredményezi, amikor a pontosan beállított dózist a talajba és nem a felszínre juttatjuk ki.
A Rapid vetőgépeknél alkalmazott ún. Rapid-elv teszi lehetővé a csoroszlyák nagy sebességű vetésnél is precíz mélységtartását, ami azt jelenti, hogy egy-egy hátsó tömörítőkerék az előtte futó egy pár csoroszlyát parallel rudakon keresztül vezérli, és nem engedi azokat kiemelkedni a talajból. A Rapidokkal jellemzően 12–15–18 km/h sebességgel vetnek, ezzel a napi vetési teljesítményminimum 50-80%-kal nő a hagyományos vetőgépekhez képest. Az optimális vetésidő – klímaváltozás miatti – drasztikus beszűkülése miatt egyetlen termelő számára sem lehet közömbös a napi vetési teljesítmény mértéke.

Väderstad vetőgépek számokban

A Väderstad Magyarországon közel 900 gabonavető gépet értékesített napjainkig. Legkedveltebb típus a hat méter munkaszélességű, pneumatikus Rapid A 600 és a négyméteres, mechanikus Rapid 400 S/C. Ha az értékesített vetőgépeket sorba állítanánk egy más mellé, a teljes munkaszélességük három és fél kilométer lenne. A vetőgépek együttes teljesítménye 4500 hektár óránként, ami azt jelenti, hogy például Szolnok és Békés megyék 100 ezer hektárt meghaladó őszibúza-vetésterületét egy bő nap alatt elvetnék, amennyiben mind egy helyen és egy időben dolgoznának két műszakban. A száz hektárnál nagyobb gazdaságok közül minden negyedik használ Väderstad gabonavető gépet, amelyek a kalászos-vetésterület körülbelül 50%-át vetik el.

vad2

Hol tart ma a fejlesztés?

Vezeték nélküli (Wifi) adatátvitel és táblagép. Éppúgy, mint otthon a privát életünkben, a Väderstad-vetéstechnika sem nélkülözheti a legfejlettebb infokommunikációs eszközöket. Az ún. E-Control opcióval rendelt vetőgépek esetében nincs vezetékes kapcsolat a vetőgép és a traktor között, a vetőgép monitoraként pedig egy Apple iPad készülék szolgál. Minden Väderstad vetőgép radar segítségével érzékeli a haladási sebességet, és hidro- vagy elektromos motor gondoskodik a magmennyiség pontos kiadagolásáról, ami menet közben akár változtatható is. A legújabb fejlesztés (SeedEye) eredményeképpen kalibráláskor elég megadni a négyzetméterenként kivetni kívánt magdarabszámot, amelyet a vetőgép a szokásos leforgatás nélkül automatikusan beállít. A Rapid vetőgépek az erőgépek GPS-termináljai (GS, Trimble) segítségével felismerik a tábla végi fordulót és automatikus félgép-elzárással (Rapid A) vetnek szabálytalan alakú táblák esetén.
A Rapid a korszakalkotó, a tartósság és a minőség szinonimája. Utat mutatott a mezőgéppiac konkurens gyártói számára is, sikere miatt gyorsan átvették egyes megoldásait, sorra jelentek meg a kevésbé és a kissé jobban sikerült utánzatok. 
A koncepcióval, a svéd anyag- és gyártásminőséggel viszont nem lehet versenybe szállni, ezért volt, van és lesz a Rapid a gazdák ikonikus vetőgépe. A gazdák között az a mondás járja, „kétféle termelő van, akinek már van, és aki álmodik róla”, amit mi a Väderstadnál úgy pontosítunk „és akinek ezután lesz”.

  • 15
  • 29
  • 33
  • 35
  • 39
  • 4
  • 40
  • 5
  • LAT-logo
  • amazone
  • benedeczki
  • cont-eco
  • dupont
  • gepkozvetito_logo
  • stihl_logo

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom