Keleti óriások szövetsége: a KAMAZ is ad motorokat az MTZ-nek
Traktorok - 2021.04.05
A fehérorosz MTZ tovább szeretné bővíteni együttműködését Oroszország legnagyobb járműgyártó vállalatával, a KAMAZ-zal. Az a cél, hogy négy éven belül 5000 traktort szereljenek fel Cummins-Kama motorokkal.
Kevésbé ismert, hogy az amerikai Cummins és az orosz KAMAZ már 1987 óta kooperál egymással, sőt a két cég 2006-ban közös vállalatot is létrehozott dízelmotorok gyártására. Ezek a Cummins-Kama erőforrások kerülnének be tehát az előttünk álló években több ezer MTZ traktorba egy új megállapodás értelmében. A motorok a tatárföldi Jelabugában készülnek.
A fehérorosz vállalatóriás szerint 3-4 év alatt nagyjából 5000-re szeretnék felfuttatni a gyártási darabszámot. A KAMAZ-zal való együttműködést idővel a CVT-váltók előállítására is szeretnék kiterjeszteni. Az MTZ emellett egy részegység-gyártó üzemet is épít Kazahsztánban, ahol első hidakat kívánnak összeszerelni.
Az impozáns terveket egyelőre lassítja a globális járványhelyzet, ugyanakkor rendhagyó megoldásokra és gyorsabb döntésekre is sarkallja a feleket. A Cummins-Kama motorok jelenleg 300 LE maximális teljesítményig elérhetőek, és az Euro 4/Euro 5 károsanyag-kibocsátási normákat teljesítik, vagyis ezekkel az erőforrássokkal az európai piacokon is megjelenhetnek a traktorok.
Ha tetszett a cikk regisztráljon az AgrárUnió hírlevélre: https://www.agrarunio.hu/regisztracio
Címkék: traktor, együttműködés, motor, MTZ, Cummins-Kama, KAMAZ
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...
Mi áll a mezőgazdasági vadkár kialakulásának hátterében?
Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa
Somogy vármegyei házisertés-állományban igazolta a Nébih az ...
Baranya vármegyében is megjelent az afrikai sertéspestis
Gránátalma a házikertben - Ültetése, gondozása és nevelése ...
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...
Politikamentes és takarékos működést sürget a NAK ...
A PGR új arca – modern, felhasználóbarát felület a megszokott ...
Az aszályt nem lehet kártérítéssel megállítani – ideje lenne ...