Ezeket a traktorokat szeretik legjobban a forgalmazók
Traktorok - 2020.12.08
A Claas és a Valtra traktormárkák megítélése javult leginkább idén az európai forgalmazók körében. Az élen továbbra is a Fendt áll, sorozatban immár harmadik éve.
A CLIMMAR, vagyis az európai mezőgép-forgalmazók szövetsége minden évben elkészíti forgalmazói elégedettségi indexét (DSI). A 2020-as összesített listán nincs nagy meglepetés, hiszen – immár sorozatban harmadszor – újra a német Fendt végzett az élen (14,5 ponttal a maximális 20-ból). A további dobogósok, a Kubota és a Claas számottevő hátrányban követik (13,8, illetve 13,7 pont), bár a „vetési zöld” német márkának sikerült jelentősen emelnie az átlagán. Feltűnő, hogy a John Deere, a Case IH, a Same és a New Holland milyen sokat rontottak tavalyhoz képest (0,4–1 pont között).

A november 13-án közzétett eredmények 8 európai ország 862 forgalmazójának véleménye alapján születtek meg. A június-júliusi felmérésben az Egyesült Királyság és Ausztria a járványhelyzet miatt most nem tudott részt venni. Ha az adatok mélyére tekintünk, megláthatjuk, hogy a tavaly még dobogós, ám 2020-ra visszacsúszó John Deere elsősorban az alkatrészmarketing, a számítógépes szolgáltatások, a tréningek és a forgalmazókkal való kapcsolattartás terén produkált gyengébb eredményeket.
Forrás: CLIMMAR
Címkék: traktor, Fendt, CLIMMAR, elégedettségi index, forgalmazók
Talajfertőtlenítési megoldások a drótférgek ellen
Hogyan készüljünk fel az aszályra a kertben? – Átfogó ...
Komplex gyomhelyzetekre komplex válasz: így működik a PIRATES ...
GeoLomb termékcsalád – Nitrogén tápelem kiegészítés ...
Kettős hatás a nyulak elleni védelemben
DUTRA UH-40 – Szőlőművelő hidastraktor
Takarmányváltás tavasszal – Biztonságos átállás a ...
A KWS tovább erősíti ügyfélközpontú működését Magyarországon
Itthon csökkent, a világpiacon vegyesen alakult a ...
Munkavédelmi gumicsizma szerepe növényi és kertészeti ...