Új utakon járva: a közösség dobja össze az e-traktorra való pénzt
Traktorok - 2020.09.26
A kaliforniai Solectrac gyár közösségi finanszírozásból kíván elektromos traktort fejleszteni. A StartEngine oldalon folytatnak gyűjtést, és a megcélzott 1 millió dolláros induló tőke 70 százaléka már össze is gyűlt.
A Solectrac célja, hogy egy 40 LE-s dízelhajtású erőgépnek megfelelő teljesítményű elektromos traktort adjon a gazdáknak. A mezőgazdasági erőgépek piaca egyedül Észak-Amerikában 12 milliárd dollárra rúg, bőven akad tér tehát a terjeszkedésre. A későbbiekben természetesen kisebb és nagyobb modelleket is gyártanának, ha megfelelő igény mutatkozik irántuk.
Az eUtility nevű, kizárólag elektromos hajtású masina egy kétkerékhajtású Farmtrac dízeltraktoron alapul, megtartva annak átviteli rendszerét és a TLT-jét is. A 45 ezer dollárra (vagyis 13,5 millió forintra) árazott gép opcionálisan homlokrakodóval, illetve front-függesztőművel is felszerelhető, így a szántóföldeken, telepeken, kertészetekben, szőlészetekben is elboldogul.
A Solectrac alapítója, Steve Heckeroth negyedszázada fejleszt elektromos traktorokat, a lítium-akkumulátorok megjelenése azonban új lökést adott a munkájának, hiszen ez tette lehetővé a gépek hosszabb működési idejét. Az általuk használt elektromos motor 94 százalékos hatékonyságú (szemben az ezen a téren 35 százalékos dízel-erőforrásokkal), ráadásul a névleges nyomaték azonnal, folyamatosan rendelkezésre áll. A 28 kWh teljesítményű akksi a traktor elülső vagy hátsó függesztőművére van helyezve, így könnyen cserélhető, és 4–8 órás munkaidőre képes. A 80 százalékos töltöttségi állapotot ezután már 3 óra alatt eléri.
Harmadára esett a hazai műtrágyaforgalom 2026 második ...
Gránátalma a házikertben - Ültetése, gondozása és nevelése ...
Az aszályt nem lehet kártérítéssel megállítani – ideje lenne ...
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...
Olajfa a magyar kertben: Mediterrán álom, vagy garantált ...
Lépfenét igazolt a hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
Újvilági csavarféreg: Öt tény a növekvő állategészségügyi ...
Mi áll a mezőgazdasági vadkár kialakulásának hátterében?
Somogy vármegyei házisertés-állományban igazolta a Nébih az ...
Egy év alatt 57 százalékkal emelkedett a málna termelői ára