
Caffini-fejlesztések 2018-ra
Permetezéstechnika - 2018.03.16
A Caffini permetezőgyárnál tudják, hogy csak folyamatos fejlesztéssel tudják bővíteni a piacukat, és mindig az érdeklődés középpontjában lenni.
Fejlesztések az alábbi gépekkel kapcsolatban történtek:
A Caffini Striker önjáró szántóföldi permetezőt eddig is leginkább csak a 170-es maximális hasmagassága miatt érhette kritika, de az új Striker Levante modell már 1,5 és 2,0 m között, hidraulikusan állítható hasmagassággal készül. A Bosch-csoportból származó elektronikai és hidraulika-rendszer a kétkedőket is meggyőzi, hogy a Caffini Striker hajtása, vezérlése profi. A nyomtávállítás lehet hidraulikus vagy menet közbeni automatikus, hogy közúton és munka közben egyaránt ideális kényelemben és megfelelő stabilitással lehessen közlekedni.

A Striker összkerékhajtással és összke-rék-kormányzással rendelkezik, háromféle kormányzási mód közül lehet választani. A gép még sáros, nehéz körülmények közt is jól boldogul, köszönhetően az 50-50%-os első-hátsó tengely közötti súlyeloszlásnak (ami a középre helyezett tartály kiürülésével sem változik) és az egyfajta differenciálzárként funkcionáló, hajtásba épített olajelosztónak. Mind a 4 kerék hidropneumatikus rugózással rendelkezik, ami rendszer nemcsak kényelmesebbé teszi a közlekedést, hanem kiváló keretstabilitást ad és a váz, tartály, valamint a szerkezet hosszú élettartamát segíti. A teljesen hidraulikus mozgatású, akár 7 funkciós szórókeret 18–32 m munkaszélességben, ingafelfüggesztéssel kapcsolódik a paralelogramma-rendszerű keretmagasság-állító rendszerhez. A VOLVO Penta motor 3 lépcsőben, 145, 175 és 215 LE teljesítményszinttel kerül beépítésre, és teljesíti a Tier 4F környezetvédelmi előírásokat. A Striker fékrendszere külön említést érdemel, hegyvidéki használathoz is kiváló a gép. A lassításról nemcsak a hidrosztatikus hajtási rendszer, de külön dobfék is gondoskodik, amely könnyedén állóra fékezi a hatalmas kerekeket. A kütyük kedvelői is élvezettel olvasgathatják az opciós listát, amely az automata szakaszolás, kormányzás, tartályfeltöltés és keretmagasság-állítás mellett olyan finomságokkal is kibővült idén, mint a 360°-os körkamera vagy a világon első permetezők, amelyek közvetlen online kapcsolatban lehetnek a gyárral, és a frissítéseket, adatkiolvasásokat távolról, akár egy okostelefonról a szervizes vagy tulajdonos végezheti. A Caffini Striker 3000, 4000 és idéntől már 5000 literes tartállyal rendelhető.

A Caffini gyár másik újdonsága az ültetvénytulajdonosokat érinti. A hazai nagyközönség tavaly találkozhatott először a Caffini GrassKiller forradalmi gyomirtó permetezővel, mely 1000 baros nyomással spricceli a hideg vizet, ami 6 cm mélységben kiirtja a gyomnövényeket és a gyökérzetüket. A GrassKiller nem használ a nagy nyomású vízsugár mellett semmilyen vegyszert, ezért biogazdálkodásban is használható. Az eddigi egyfejes kialakítás ( körülbelül 40 cm munkaszélesség) mellett újdonság a traktor elejére szerelhető 2 fejes kialakítás, amely maximum 3,5 sortávolságig használható, és fejenként 25 cm munkaszélességben dolgozik. Az új kialakítás nagyobb területteljesítményt biztosít. A GrassKiller munka közben körülbelül 3 méterenként használ 1 liter vizet és körülbelül 2,5-3 km/h a munkasebessége. A gyomirtás a GrassKillerrel hosszabban tartó eredményt biztosít, mint a hagyományos, mechanikus gyomirtás, tehát évente 2-3 alkalommal elegendő kezelni vele az ültetvényt.

A GrassKiller különlegessége a szivattyúja, mely 1000 bar nyomást tud létrehozni, nem kísérleti darab, hanem az iparban gyakran használt vízvágó szivattyújának alacsonyabb nyomással való alkalmazása. Tehát a GrassKiller szivattyúja körülbelül 60%-os kihasználtsággal dolgozik a vízvágóban való használathoz képet, ami a várható élettartam szempontjából igen biztató. A gép ismertetésekor azt is megtudhattuk, hogy a fúvókák a kopóelemek a gépen, de cseréjük mindössze néhány ezer forintos tétel.
A gépekről videót és bővebb tájékoztatást a hazai forgalmazó SZEGÁNA Kft. honlapján találhat: www.szegana.hu
Szerző: Nagy Márk
Címkék: permetezőgép, Szegána Kft., Caffini
Kedvezőbb feltételekkel juthatnak lakáshitelhez az ...

Csökkentené a műtrágya mennyiségét? – Indítsa őszi gabonái ...

Dr. Riczu Péter, a KITE Zrt. munkatársa az „Év szaktanácsadója” ...

Újabb halasztás az EUDR alkalmazásában

Csaknem 9 ezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam a ...

Jól választottam vetőgépet! – A Junkkari T300 direktvetőgép

Hiánypótló alkotás született a precíziós gazdálkodásról

Az amerikai szőlőkabóca elleni ökológiai védekezés

Nyúlhús – az európai minőség, amit a család együtt élvezhet

Újabb két borvidéken igazolták a szőlő aranyszínű sárgaság ...