
Tiszta energiával a lovakért
Munkagépek - 2019.12.04
Weidemann 1160 eHoftrac Halk, takarékos, környezetbarát, ugyanakkor dinamikus és rendkívül teherbíró a Weidemann elektromos hajtásrendszerű udvari rakodógépe. Ideális megoldás abban a lovardában is, ahová szeptember elején látogattunk el.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Huszár Lovardája a béke és nyugalom szigete Budapest szívében, az Orczy-parkban. Szinte szentségtörésnek érzi az ember, hogy akár csak hangos beszéddel is megtörje a csöndet, rögtön az érkezésünk után érthetővé válik tehát – és most váltsunk át lírából prózába –, miért éppen a Weidemann elektromos rakodóját választották a lovak körüli munkák megsegítésére. „A lovardát azon területen renoválták, építették újjá, ahol a 21. században alapított Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia lovardájának egyik része helyezkedett el. A fedeles lovarda épülete eredeti, az istálló is ugyanoda került, ahol régen volt. Sokáig itt folyt a katonatisztek képzése, nem csak lovas téren, és gyakran előfordult, hogy a frissen avatottak egyenesen a frontra mentek, életüket áldozták a haza védelmére, és vissza sem tértek már” – ismertette a történelmi előzményeket az AgrárUnióval Kollár Csaba, az NKE Ludovika Huszár Lovarda Nonprofit Kft. ügyvezetője. A tavasszal beszerzett Weidemann 1160 eHoftrac elektromos hajtásrendszerű udvari rakodógépet hivatalosan a cég üzemelteti, de nemcsak a lovardában dolgoznak vele, hanem szinte az egész egyetem területén használják. Megtehetik, hiszen számos adapterük van hozzá (kanál, bálavilla, raklapvilla), sőt különleges opcióként a sima seprő mellett egy „vizes” seprőadapterrel is felszerelkeztek, amely vízpermetet lő ki maga elé, így munka közben nem porol. Vásároltak hótoló lapot is, de ezt majd az előttünk álló télen próbálják ki először.
Meglepően csendes eszköz
Tortellini: zajtalanabb az életünk és tisztább a levegőnk
A lovarda nagyjából 3 hektáros területen fekszik, az istállója pedig 25 boxos, ez a nyáron szinte teljesen megtelt. A Weidemann rakodógép tökéletesen elég a kiszolgálására, ami elsősorban 250-300 kilogrammos széna- és szalmabálák mozgatását jelenti, de alkalmanként 7-8 mázsásakat is emelni kell vele, és azokkal is ügyesen megbirkózik. „Munka, teljesítmény és használat szempontjából nem tapasztaltunk különbséget a dízelüzemű gépekhez képest, egy az egyben kiváltja azokat – mondta az ügyvezető. – Arra persze figyelni kell, hogy a töltöttségi szint mindig elegendő legyen az elvégzendő munkához. Ha tudjuk, hogy több órán keresztül rakodást végzünk, vagy nehéz súlyokat kell majd emelni vele, akkor célszerű teljesen feltöltött állapotban nekifogni a munkának.” A lovardában egyébként már kialakult „protokollja” van az ólom-sav akkumulátor töltésének, általában a lovak etetése után, éjszakára dugják be a gépet a konnektorba, hogy reggel már használható legyen. A műveletnek van ugyan egy minimális alapzaja, de korántsem akkora, hogy az zavarná a lovakat. Sőt, az állatokat eleinte éppen a csendes üzem hökkentette meg, nem értették, miért nincs hangja a feléjük közeledő rakodónak. Egy hét alatt azonban megszokták a változást, és most már ők is élvezik az elektromos hajtásrendszer előnyeit. A Weidemann 1160 eHoftrac ugyanúgy kényelmesen elfér az istálló folyosóján, mint a korábbi dízelüzemű gép, mivel azonban nincs károsanyag-kibocsátása, bűzös kipufogógázok sem maradnak utána a légtérben.
A fordulékony, kompakt méretű rakodó további előnye a lehajtható tető, amely a német gyártócég egyedi fejlesztése és szabadalma. Egy 2009-ben érvénybe lépett uniós irányelv szerint most már csak védőtetővel vagy fülkével ellátott udvari rakodógépeket lehet piacra dobni. A Weidemann azonban arra is talált megoldást, hogyan lehet alkalmanként – például alacsony bejáratok esetén – úgy csökkenteni a magasságot, hogy a gép továbbra is szabályos maradjon. Így született meg az eps (Easy Protection System, vagyis egyszerű védelmi rendszer) nevű technikai újítás, amelynek nemcsak manuális, de – epsPlus néven – hidraulikusan vezérelhető változata is létezik. A lehajtható tető nagy segítség, mert a lovardában vannak olyan bejáratok, ahol a fix fülkés gépek csak „kicentizve” férnek be. Behajtás után, a munkák során persze már ügyelni kell arra, hogy a balesetek elkerülése érdekében vissza legyen állítva a tető.
Kicsi a bors, de erős
Az elektromos udvari rakodógép a felhasználók tapasztalata szerint dinamikusabb a hagyományos dízelüzemű masináknál, fürgébben reagál a pedálok kezelésére. „Nagyon egyben van, jól körülöleli a kezelőt, olyan, mint egy kis energiabomba” – adott róla érzékletes leírást Kollár Csaba. Emiatt persze kissé finomabb kezelést igényel, a gombok, kapcsolók és kezelőkarok kiosztásában azonban nincs semmi szokatlan, minden kézre áll, így gyorsan elsajátítható a gép működtetése (a lovardában három személy használja). Ha a vezető kiszáll az ülésből, egy szenzor érzékeli a terhelés megszűnését, amitől a gép automatikusan leáll. Ezzel nemcsak áramot takarít meg, de a véletlenszerű elindulást, adaptermozgást is megakadályozza, tehát ismét csak biztonságosabbá teszi a munkavégzést. Egy feltöltéssel a rakodó 4-5 órát képes folyamatosan dolgozni, ha például lepakolnak vele 40-50 körbálát, utána még a seprőadaptert is biztosan használni tudják a takarításhoz. Amihez korábban 3-4 ember kétórányi erőfeszítésére volt szükség, azt most 30-40 perc alatt meg tudják oldani.
„A személyzet szempontjából óriási segítség egy ilyen gép. Nem csupán azért, mert időt spórolhatnak vele, de a napi munka is kényelmesebbé válik a lovászok számára, akik értékelik is a vezetőség ilyen irányba tett erőfeszítéseit” – emelte ki az ügyvezető. A nyitott fülke sem jelent gondot, hiszen a rakodóval nem végeznek egész napos folyamatos munkát, így a légkondicionálás és fűtés hiánya ellenére megmarad a magas komfortérzet.
Beszerzés előtt más lovardáknál már látták dolgozni a gépet, sőt ki is próbálhatták, így megalapozott döntést hozhattak arról, hogy nekik is ilyenre van szükségük. Amellett, hogy jól passzol az ajtók és istállók magasságához, valamint a fordulási ívekhez, ráadásként az elektromos rakodóval az egyetem környezettudatosságból is jó példát mutathat.
A gépet egyelőre hosszú távú szerződés keretében bérelik, s ha az lejár, utána megvizsgálják, hogy tovább bérelik, esetleg megvásárolják, vagy egy nagyobb gépet szereznek be, amely nemcsak a lovardában, hanem az egész egyetem területén teljesíthet állandó szolgálatot. Vonzó, hogy a Weidemann 1160 eHoftrac nem igényel üzemanyagot, „csak” feltöltést, amitől a fenntartása sokkal könnyebb és érezhetően kevesebbe kerül. A rendszeres karbantartást, zsírzást természetesen ez is megkívánja, akárcsak a napi odafigyelést, egy trágyapakolás után például „illendő” alaposan lemosni. Télen legalább 5 Celsius-fokos hőmérsékletet kell számára biztosítani az akkumulátor élettartamának megtartása érdekében, de ez takarással, illetve az istállóba beállással egyszerűen megoldható.
1160 eHoftrac - műszaki specifikációk
Hajtómotor teljesítménye |
6,5 kW |
Emelőmotor teljesítménye |
9 kW |
Akkumulátorfeszültség |
48 V |
Töltési idő |
8 óra |
Üzemi tömeg |
2350 kg |
Teljes hosszúság |
3983 mm |
Magasság dönthető védőtetővel (eps) |
2361 mm |
Teljes szélesség |
1044 mm |
Belső fordulási sugár |
1017 mm |
Billenési teherbírás kanállal |
1348 kg |
Billenési teherbírás raklapvillával |
1089 kg |
Munkahidraulika-teljesítmény |
32 l/perc |
Átlagos hangteljesítmény |
91,8 dB(A) |
Az NKE Ludovika Huszár Lovardája nemcsak az egyetemi polgárok sportolási igényeit elégíti ki, de nyitva áll a lakosság részére is, hasonlóan az Orczy-park kültéri sportpályáihoz, uszodájához és egyéb létesítményeihez. A Ludovika Campus évtizedekkel ezelőtt a magyar öttusázás központi helyének is számított, ma pedig a Ludovika Huszár Díszszakasz otthonául szolgál.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: rakodógép, Weidemann, lovarda, 1160 eHoftrac
Ha bolond, ne szedjék le: innen ismerhető fel a májusi pereszke

Csemegekukorica és zöldborsó: ború jöhet, sőt égszakadás

Kiderült, hogy melyek a legfinomabb debrecenik

Májusban tilos füvet nyírni – ha valaki komolyan veszi a ...

Szedd magad és vedd magad földieper lelőhelyek 2023-ban

Bajban lehetnek a vetőburgonya termesztők

A kalászfuzáriózis elleni védekezésről

Kalászfuzáriózis és sárgarozsda fertőzésének fokozott ...

16 éveseket még nem kellene traktorkormány mögé ültetni – vita ...
