Takarékos, időtálló technológia, korrekt partnerség – Tornum HR4-16 hővisszaforgatásos terményszárító

Október utolsó hetére nem sok gabona és olajos mag maradt betakarítatlanul a földeken, éppen ezért szerencsésnek mondhattuk magunkat, amiért Hajdúböszörményben működés közben figyelhettük meg a Tornum HR4-16 típusú hővisszaforgatásos terményszárítót.

szárító TornumA mintegy hatvan helyi gazdát tömörítő beruházó, a kacifántos nevű Hajdú Gazdák 4220 Mezőgazdasági BÉSZ tavaly szeptemberben vehette birtokba a korábbinál sokkal modernebb, biztonságosabb és energiatakarékosabb technológiát. Májusban megkötötték a szerződést, július első napjaiban pedig megindult az összeszerelés, és a nyár végére a szárító már kész állapotban várta a beüzemelést. A svéd anyacéget képviselő, debreceni székhelyű Tornum Kft. négy esztendőn belül immár a második tizenöt tonna óránkénti teljesítményű terményszárítót építette fel a hajdúsági városban, ami nem rossz ajánlólevél.
A Hajdú Gazdák szövetkezet eredetileg sertéstenyésztők integrációja révén jött létre 2003-ban, később azonban profilt váltott, és ma már a szántóföldi növénytermesztésben segíti a gazdákat. A szárítandó termények kilencven százaléka a tagoktól származik, de emellett bérmunkára is futja a kapacitásból. A fő profilt a kukorica- és napraforgó-szárítás jelenti. 
A kalászosok közül eddig csak árpával foglalkoztak, ám mostanában határozták el, hogy jövőre már búzát is fogadnak. 
A bő egy éve üzembe helyezett technológia ennek biztosan nem lesz kerékkötője, hiszen a Tornum HR4-16-os 2014-ben az extra terheléssel is megbirkózott. Tavaly tízezer tonna termény haladt át rajta (18–20%-os „vízzel”), míg idén a komoly aszály miatt ennek csupán a fele (eleinte legfeljebb 16,5%-os nedvességtartalommal, majd az októberi esőzések után 18%-kal). Az elmúlt esztendőben két műszakban ment a szárító, két kezelő és néhány kisegítő irányításával, a mostani látogatásunk alkalmával viszont egy ember is könnyedén elboldogult vele. A technológia kezelése egyébként meglehetősen egyszerű, a rendszert PLC vezérlésű ipari számítógép irányítja, egyetlen gombnyomásra indul minden, s ha netán valami probléma (eltömődés, túlmelegedés) adódna, a rendszer azonnal automatikusan, tehermentesen leáll.

Tornum- Bojti Sándor

 Bojti Sándor (50)
szövetkezeti elnök,
Hajdúböszörmény
család: nős, egy lánya van
telefon: 06 (20) 377-3620

A vezérlőszekrényen mindent magyarul feliratkoztak, a jelzései egyértelműen értelmezhetők, így néhány óra alatt az is elsajátíthatja a működtetését, aki korábban sohasem látott ilyet.
A hatvan tonna óránkénti teljesítményre képes, Skandia gyártmányú láncos szállítókkal és ugyanilyen kapacitású tisztítóval rendelkező rendszer elemei egyenesen Svédországból érkeztek, s a Tornum szakemberei az időjárástól függetlenül, a hét hat napján folyamatosan dolgoztak az összeszerelésükön. 
A megrendelőnek csupán az alkatrészek megfelelő tárolásáról kellett gondoskodnia. A hővisszaforgatásos technológia azt jelenti, hogy a nagy hőenergia-, de kis nedvességtartalmú szárítólevegőt és a hűtőlevegőt teljes egészében visszaforgatják, így – függetlenül a külső hőmérséklettől – már felmelegített (kb. 55 °C-os) levegő kerül a rendszerbe. Könnyen belátható, hogy így nem csupán az energiafogyasztás, de a környezetterhelés is sokkal kisebb.

A hővisszaforgatásnak főként kukoricánál van nagy jelentősége, mert ez a legnagyobb tömegben szárított termény, és a vízelvonás mértéke is itt a legnagyobb. „A technológia kizárólag előrostával, utórosta nélkül is 98 százalékos tisztaságot garantál” – tudtuk meg kalauzunktól, Bojti Sándor elnöktől. Igaz, ők rendeltek a szárítóhoz egy utóelszívót is, amely a már száraz kukoricából is eltávolítja a léhát és a port. A rendszer csendesebb és lényegesen kevesebb port bocsát ki, ráadásul kevés karbantartást igényel, a zárt csapágyakat pedig zsírozni sem kell.

Ha terményt váltanak, az átállás néhány óra alatt elvégezhető. Az energiaellátásról öt darab (együttesen kilenc tonna kapacitású), cseppfolyós PB-gázt tartalmazó tartály gondoskodik, amelyeket a tavalyi dömping idején háromnaponta kellett feltölteni. Pedig az új szárító mintegy harminc százalékkal fogyaszt kevesebbet elődjénél, míg villamosenergia-költségben ötvenszázalékos megtakarítást sikerült elérni vele. „Ha minden jól megy, akár húsz-harminc évig is használhatjuk” – mondta Bojti Sándor, aki a Tornum Kft.-ben nemcsak a gördülékeny építkezés idején, de azóta a gyors és hatékony tanácsadás révén is korrekt partnert ismert meg.

 

 

Szerző: AgrárUnió ©

  • 15
  • 29
  • 33
  • 35
  • 39
  • 4
  • 40
  • 5
  • LAT-logo
  • amazone
  • benedeczki
  • cont-eco
  • dupont
  • gepkozvetito_logo
  • stihl_logo

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom