Annaburger szervestárgya-szóró és átrakókocsi – Variációk egy alvázra

A cserefelépítményes pótkocsik nyilvánvaló előnyei a sokoldalúság, költséghatékonyság és jobb kihasználhatóság. Az AXIÁL Kft. által forgalmazott Annaburger termékek négyféle alváz és hatféle felépítmény kombinációját kínálják a gazdálkodóknak, akik így a saját igényeiknek megfelelő rendszereket állíthatják össze, meglehetősen kedvező áron.

 

xiallogo

nblogo1

 

 

 

 

axkgyKrecs Árpád egyéni vállalkozóként ezerhektárnyi saját és bérelt földön, valamint feleekkora, bérmunkában művelt területen gazdálkodik a Békés megyei Nagykamarás környékén. A növekvő igények kiszolgálására 2015-ben vásárolt Annaburger szervestrágya-szóró, illetve -átrakó felépítményeket, amelyek a 33 tonna megengedett össztömegű HTS 33.79-es alvázra szerelhetők fel. A gazdálkodó így egyszerre kétféle eszközhöz jutott hozzá, mégpedig sokkal olcsóbban, mintha önállóan szerzett volna be egy-egy trágyaszórót, valamint a terménybetakarítást megkönnyítő és meggyorsító átrakókocsit. Számításai szerint a megtakarítás mértéke eléri a 30-35%-ot, ami egy ilyen jelentős beruházás esetén nem kis összeg.
A mezőgazdasági haszongépjárműveket előállító Annaburger Nutzfahrzeug GmbH (illetve ennek elődje) 1950 óta működik a németországi Szász-Anhalt tartományban lévő – és névadójául szolgáló – Annaburgban. A hajdani NDK büszkeségének számító vállalat a hígtrágyaszállító kocsijaival alapozta meg hírnevét, majd néhány hónappal a német újraegyesítést követően, 1991 augusztusában kialakult a mai cégforma, és a tulajdonosok nekiláttak a termékpaletta kiszélesítésének. 1997-ben vezették be a piacra a MultiLand cserefelépítményes rendszert, amelynek továbbfejlesztett változata a 2003-as hannoveri Agritechnica kiállításon mutatkozott be a közönségnek. Ez a jelenleg négyféle – 20 és 33 tonna közötti megengedett össztömegű – alváz és hatféle felépítmény kombinációjából álló MultiLandPlus. A különféle extrákkal (például ISOBUS eszközvezérléssel, guminyomás-állító rendszerrel és 60 km/h-s haladásra alkalmas futóművel) felszerelhető eszköz silószállítóként, szervestrágya-szóróként, terményszállítóként, letolókocsiként, hígtrágya-kijuttatóként és átrakókocsiként egyaránt funkcionálhat, a felépítménytől függően.
Krecs Árpád a legnagyobb teherbírású alvázhoz tavaly kétféle felépítményt vásárolt: az egyikkel a szerves trágyát juttatják ki a földekre, míg az átrakókocsival a betakarított terményt tudják kiközelíteni a kombájntól a köves út széléig, ahol pótkocsira, illetve teherautóra rakodják át. Többfajta eszközre egyelőre nem volt szüksége, de ha a helyzet megváltozna, a meglévő alvázhoz természetesen utólag is be tudja szerezni az azzal kompatibilis felépítményeket. Az Annaburger termékekkel az AXIÁL Kft. révén ismerkedett meg, a német márkát a bajai központú gépforgalmazó cég munkatársai ajánlották számára. A nagykamarási vállalkozó nem vett zsákbamacskát, a vásárlás előtt ugyanis több referencia-ügyféllel beszélt telefonon, akik kivétel nélkül mindannyian jó véleménnyel voltak a szóban forgó eszközökről. „A döntés meghozatalánál természetesen sokat nyomott a latban az ár, de vonzónak bizonyult a német minőség is – ismerte el Krecs Árpád. – Végül egyáltalán nem csalódtam, sőt kizárólag kellemes meglepetés ért. Van két másik fajta szervestrágya-szórónk is, ám azoknak a munkaminősége, szórásképe meg sem közelíti az Annaburgerét.”
A HTS trágyaszórók egyik fontos tulajdonsága a magas napi teljesítmény. A német gyártó által kifejlesztett Eco bordás oldalfalnak köszönhetően ráadásul jelentősen csökkent a gép tömege és ezáltal megnövekedett a hasznos tömege. A repítőtányérok és az agresszív tépőhengerek révén a HTS trágyaszórók egyedülálló módon 24 méteres szélességben képesek a trágyát teríteni, mindig azonos minőséget produkálva. Hasznos befogadóképességük 17 és 29 köbméter közé esik (a már említett, 20 és 33 tonna közötti megengedett össztömeg esetén), míg vonóerő tekintetében 140–240 LE teljesítményű traktorokat igényelnek az univerzális pótkocsik. A trágyaszórók 40 t/ha teljesítményre képesek, a javasolt munkasebesség 6 km/h. „Ha arra van szükség, a felépítmény bő fél óra alatt átszerelhető – mondta Krecs Árpád. – Csupán rá kell állítani a négy lábára, s ezután ki lehet húzni alóla az alvázat. Miközben a régi felépítmény stabilan a helyén marad, alátolathatunk a másiknak, gyorsan rögzítjük, és már lehet is vele dolgozni.”
A procedúra valóban olyan egyszerű, amilyennek látszik, a kezelő akár egymaga is elvégezheti. A nagykamarási vállalkozó egy szezonban 2-2,5 hónapot használja a tavaly beszerzett Annaburger pótkocsikat, és még soha nem volt szüksége arra, hogy egy nap alatt álljon át egyik felépítményről a másikra. A cserefelépítményes rendszereknek éppen ez a lényegük: a speciális gépeket mindig csak az év egy-egy adott szakaszában használják, így valóban nincs értelme annak, hogy a gazdaságok egy bizonyos üzemméret alatt önálló trágyaszórót, termény- és silószállítót, valamint letoló- és átrakókocsit vásároljanak. A meglévő alvázhoz illeszthető különböző felépítmények számukra sokkal kifizetődőbbek, ráadásul műszaki tartalomban sem maradnak el hagyományos társaiktól. A 25–36 köbméter űrtartalmú átrakókocsik ürítőcsiga-rendszere például 15 m3/perc teljesítményre képes, így a legnagyobb eszközök kiürítése sem tart tovább 2-3 percnél. Az AXIÁL Kft. tapasztalata szerint ha egy gazdaság, üzem jól összeszokott kombájnosokkal és átrakókocsi-kezelőkkel rendelkezik, akkor három kombájnnal négy kombájn munkáját is kiválthatják, s ezáltal jelentős beruházási költséget tudnak megtakarítani. Arra is akadt példa, hogy egy betakarítógép a napi műszak során mindössze húsz percet állt, vagyis a rendszer révén igazán hatékony, szinte üresjáratok nélküli munkavégzés valósítható meg.
A Krecs Árpád tulajdonában lévő átrakókocsi háromtengelyes, széles abroncsozású alvázon fut, ami egyrészt kisebb talajnyomást eredményez, másrészt pedig csapadékos időben, sáros körülmények között sem süpped el annyira, mint egy normál abroncsozású pótkocsi vagy teherautó. Okos megoldás a kormányzott első tengely is, így ugyanis kanyarodásnál a jármű nem „túrja” maga előtt a földet, nem károsítja a talajt. A nagykamarási vállalkozó nagy becsben tartja a friss beszerzésű gépeit, természetesen fedett térben tárolja őket, hiszen túl nagy értéket képviselnek ahhoz, hogy a szabad ég alatt rozsdásodjanak. Egyébként speciális karbantartási igényük nincs, elég csupán használat után letisztítani őket. Gondos és szakszerű alkalmazás mellett akár 15-20 évet is kibírnak majd a tulajdonosuk szerint.

Az alvázak műszaki adatai

Típus           Megengedett össztömeg (tonna)  Alapgumizás  Tengelyterhelés (tonna)
HTS 20.79        20                                        560/60R22.5        2×9
HTS 22.79        22                                        600/55R26.5        2×10
HTS 29.79        29                                        600/55R26.5        3×9
HTS 33.79        33                                        600/55R26.5        3×10

További információk: Angeli Gyula termékmenedzser, tel.: 30/385-8382

Szerző: AgrárUnió

  • 15
  • 29
  • 33
  • 35
  • 39
  • 4
  • 40
  • 5
  • LAT-logo
  • amazone
  • benedeczki
  • cont-eco
  • dupont
  • gepkozvetito_logo
  • stihl_logo

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom