ÁTK-pályázatokhoz ajánlott gépek 3.

A Széchenyi 2020 keretében márciusban jelent meg az Állattartó telepek korszerűsítése című (ÁTK) pályázat. Az egyéni projekt esetén maximum 100 millió, kollektív projekt esetén pedig legfeljebb 200 millió forintos támogatási összegek egy része gépbeszerzésre is fordítható. A partnereink kínálatából származó összeállításunkkal a választásban szeretnénk segíteni olvasóinknak. 3. rész.

KUHN Center Magyarország Kft.:
kaszák, rendkezelők, bálázók

A KUHN cégcsoport már több évtizede piacvezető a nyugat-európai zöldtakarmány-előállítás gépesítésében. Idehaza az ÁTK-pályázat keretében – egyebek mellett – a függesztett és vontatott kaszák széles skáláját kínálják. Kisebb feladatok elvégzésére a GMD függesztett kaszacsalád áll rendelkezésre, 1,6 métertől 4,4 méter munkaszélességig. Már a legkisebb kaszák is az egyedi KUHN-kialakítású, ovális, erősített HD kivitelű kaszatárcsákkal és PROTECTADRIVE vágótárcsa-védelemmel felszereltek, így a levágott takarmány áramlása és a kések pályájának optimális átfedése mellett tiszta és egyenletes vágást kapunk végeredményül. Az FC kaszacsalád szársértői műanyag verőujjas, fém verőujjas és gumihengeres kivitelben is elérhetőek. A dobos kaszák 1,65 métertől 2,1 méterig 2 dobos, míg 2,7 métertől 3,1 méterig 4 dobos kivitelűek. A PZ kaszacsalád első és hátsó függesztéssel, illetve kombinációban akár 8,95 méteres munkaszélességig készül.
A KUHN GF családjának rendterítői letisztult műszaki megoldásokat tartalmaznak, ennek köszönhetően megbízhatóak, könnyen kezelhetőek akár 17 méter feletti munkaszélesség esetén is. A GA rendképzők között pedig minden gazdaság számára megtalálható a megfelelő megoldás, legyen szükség akár egyszerűbb egyrotoros vagy akár 15 méteres munkaszélességben dolgozó négyrotoros gépre. A HAYBOB egy univerzális rendkezelő gép, hiszen rendterítő és rendképző is egyben.

kunkasza
A KUHN hengeres bálázói fix és változó kamrás kivitelűek, amelyekkel 80–185 cm átmérőig készíthetők bálák. Mindkét változat elérhető szeletelős és szeletelő nélküli rendfelszedős felszereltséggel. Az Integral Rotor technológia biztosítja az egyenletes, nagy teljesítményű terménytovábbítást. A PowerTrack technológia lényege pedig az, hogy a 14 acélhenger az egyedülálló, aszimmetrikus profillal blokkolásmentes bálaforgatást tesz lehetővé. Az LSB a KUHN szögletesnagybálázó-családja. Az egyedülálló PowerDensity előkamrás kialakításnak köszönhetően minden szál termény – a kezdettől a bála végéig, a tetejétől az aljáig – pontosan kitöltött bálakamrát eredményez. 
A bálák hossza elektronikus úton, 60 és 300 cm között állítható be.

McHale Hungária Kft.:
a bálázás specialistája

Az ír cég bálázók, bálacsomagolók, bálabontók és a bálák mozgatásához, szeleteléséhez szükséges adapterek fejlesztésére, gyártására specializálódott, így elsősorban ezeket kínálja az ÁTK-pályázatok kapcsán. Az élvonalban járó gépek minőségükkel, teljesítményükkel, értékállóságukkal a világ számos országában bizonyítottak. 
A magyarországi gyártóbázissal rendelkező cég termékeinek előnyeit a hazai gazdák is tapasztalják és alátámasztják.
A termékkínálatban szereplő körbálázók egyaránt készülnek változó kamrás, illetve fix kamrás kivitelben. A gépek alapfelszereltségben rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, amelyek szükségesek az üzembiztos, nagy teljesítményű bálázáshoz. Ilyenek – csak néhányat említve – a 2 méter munkaszélességű rendfelszedő, az eltömődésgátló, az aprítókések, az automatikus láncolajzás, a kenhető csapágyazás, a hálókötözés és a robusztus, masszív kialakítás.

mchale

A bálázók egyaránt alkalmasak száraz (tehát széna, szalma) és nedves (szenázs) takarmány bálázására. A takarmány szempontjából fontos a minőség, hiszen csak jó minőségű takarmányforrásra alapozva lehet az állattenyésztésben hozamokat elérni. Az elmúlt évek csapadékos időszaka igazolta, hogy bálacsomagolással a veszteségek minimalizálása mellett jóval értékesebb takarmány állítható elő. Ehhez kínál a McHale bálacsomagoló gépeket, amelyekkel optimális időben, hatékonyan, üzembiztos körülmények között lehetséges kiváló minőségű takarmányt készíteni.

Noack Magyarország Kft.:
takarmánykeverők,
illetve a szarvasmarhalábvég-ápolás
és istállótakarítás gépei

A martonvásári Tauro-Trade Kft. által forgalmazott gépek közül elsőként a hidraulikus működtetésű USA HD mobil szarvasmarha-körmöző kalodát ajánlhatjuk a gazdálkodók figyelmébe. A tengellyel és kerékkel rendelkező (vontatható), higiénikus és állatbarát eszközzel akár napi 60 tehén körmözése is lehetséges egyetlen emberrel. Az USA XL mobil szarvasmarhaláb-fürösztő egység szintén hidraulikus működtetésű, a hosszúsága 5000, a szélessége 1100, a magassága pedig 2600 mm. A felsorolt gépeket elsősorban profiknak ajánlják, például közel 100 (2000-es nagyságú) amerikai telepen bizonyítanak már évek óta.

noack
Ugyancsak a nagy létszámú, iparszerűen működő tehenészeteknek fejlesztették ki az USA CF sorozatú takarmánykeverő kocsikat, amelyeknek immár léteznek a kisebb állományú európai gazdaságokban alkalmazható változatai is. A 2 és 3 Vreba 18 mm-es vertikális csigával ellátott kocsikat 17–45 m3-es űrtartalommal gyártják. A pontos mérésről a Moba rendszer gondoskodik az űrtartalom függvényében, 4-6-8 mérőponttal. A takarmánykeverő kocsikkal bármilyen bálázott takarmány is jól aprítható. Végezetül az USA 2100G önjáró istállótakarító gépet kell megemlítenünk, amely egy 90 LE-s, 5435 cm³-es motorral szerelt Massey Ferguson traktort is magában foglal, s a csuklós alvázra szerelt, hidraulikusan dönthető, nyitható hátsó oldallal ellátott trágyatároló tank kapacitása 8 m³.

SZEGÁNA Kft.:
a szálastakarmány-
és hígtrágya-technológia gépei

Az idén 25 éves gép- és alkatrész-forgalmazó szegedi cég a fix kamrás körbálázókból a Mascar Corsa, Tuareg és Diavel sorozatokat kínálja az állattartó telepek korszerűsítéséhez, míg a változó kamrás kivitelből a nagy teljesítményű (80–170 cm átmérőjű bálák készítésére alkalmas) Mascar Monstert ajánlja. A Mascar gyár függesztett és vontatott profi bálacsomagolói is beszerezhetők az ÁTK-pályázatok révén. A dán JF kaszákat a nagyobb gazdaságoknak ajánlják, a közepes és kisebb gazdaságokba pedig az olasz

szegana

Bellon kaszákkal tudnak szolgálni, amelyek tárcsás vagy dobos kialakításúak lehetnek, és igény szerint gumihengeres szársértővel is felszerelhetőek. Rendkezelőkből a szintén olasz Daros gépei érhetőek el a SZEGÁNA Kft.-nél, mind rendrakó, mind rendterítős kivitelben. Pályázhatóak még a spanyol Tatoma vontatott és önjáró takarmánykeverő-kiosztó kocsik és szalmabálabontók, valamint az angol Storth hígtrágya-technológiai gépei. Utóbbiak keverőket, szivattyúkat, szeparátorokat és komplett kijuttató rendszert foglalnak magukban. Rakodókból a kínai Everun homlokrakodókat kínálják, amelyekhez rengetegféle adapter választható.

TORNUM Kft.:
tartályok és silók

tornumAz idehaza elsősorban a szárítóiról ismert, de más gabonaipari létesítmények fejlesztésével és gyártásával is foglalkozó TORNUM beltéri és kültéri tárolási lehetőségeket biztosító, átfogó termékskálájából több minden ajánlható az ÁTK-pályázatokhoz. A tárolótartályok, önürítő tartályok, kondicionálótartályok, rakománytöltő tartályok és kerek kültéri silók nagyfokú szabadságot biztosítanak a megfelelő tárolási mód kiválasztásában. Az összes, beltéri tárolásra szolgáló modellt rugalmas moduláris rendszerként tervezték, amely könnyen testreszabható, a sima belső rész pedig egyszerű tisztítást és optimális higiéniát biztosít.
A TORNUM tölcséres silói barázdált tűzihorganyzott fémlemezből készülnek, és alapfelszerelésként 45°-os tölcsérrel kerülnek forgalomba, opcióként pedig akár 60°-os tölcsér is kapható hozzájuk. A sík alapozású terménytároló silók minden szabadon folyó gabonaféleség tárolására alkalmasak. Az ST önürítő tartály kifejezetten gabona tárolására lett kialakítva, és számos különböző méretben kapható. A TORNUM tranzittartály az ömlesztett gabona rövid tárolási idejére vonatkozó követelményeknek megfelelő, hatékony megoldást kínál. Magassága és szélessége a nagyméretű járművekhez igazodik, amelyek így áthajtás közben könnyen rakodhatók. A kínálatban a kiegészítők minden eleme megtalálható: oldalajtók, felső szerelőjárdák, szerelőerkélyek, szellőző- és hőmérséklet-ellenőrző rendszerek. Ezek mellett az anyagmozgató berendezések teljes skálája is rendelkezésre áll.

 

 

Valkon Kft.:
önjáró homlokrakodók
és teleszkópos rakodógépek

A kecskeméti gépforgalmazó és -importőr ezúttal a német Kramer rakodókat emelte ki sokszínű kínálatából. Az önjáró gépekkel elsősorban a közepes méretű családi vállalkozásokat célozzák meg, amelyek minden mezőgazdasági alkalmazásra és igényre találnak ideális Kramer rakodót és hozzávaló adaptert. A termékkínálatban három csoportot különböztethetünk meg: önjáró homlokrakodók, teleszkópos gémmel szerelt önjáró homlokrakodók és teleszkópos rakodógépek közül választhatnak a gazdálkodók. A masszív, fix váznak és a 40 fokos összkerék-kormányzásnak köszönhetően a gépek kiváló stabilitással, tökéletes manőverezőképességgel, kisebb fordulókörrel és még kanyarodáskor is állandóan magas gémterhelhetőséggel rendelkeznek. A nagy hátra- és előrebillentési szög révén még tele kanálnál sem lép fel anyagkihullás, a kiürülés pedig teljes mértékű. A Kramer gépek széles adapterválasztékukkal gyorsan átcserélhetőek a legkülönfélébb feladatokra.

valkon
Az önjáró homlokrakodók három- és négyhengeres Yanmar, illetve Deutz motorokkal vannak felszerelve, emelési kapacitásuk a 650–2900 kg-os tartományba esik, magasságuk 1980–2680 mm, hasmagasságuk 240–390 mm, a fordulási sugaruk pedig 1950–3000 mm. A teleszkópos homlokrakodókat négyhengeres, vízhűtéses Deutz dízelmotorok mozgatják, emelési kapacitásuk 1730–2300 kg, a fordulási sugaruk pedig 2550–2950 mm. A teleszkópos rakodók három típusa Yanmar, Perkins és Kohler erőforrásokkal rendelkezik, maximális emelési képességük 1200–2500 kg, magasságuk valamivel 2 méter alatti, míg a külső fordulási sugaruk 2607–3670 mm.

Verbis Kft.:
finn és olasz rakodógépek

Az állattartó telepek és gabonaraktárak számára teljes rakodógép-palettát kínál a budapesti cég a 450 kg emelőképességű derékcsuklós minirakodóktól egészen a 7 tonna emelőképességű teleszkópos rakodógépekig. A finn Avant, valamint az olasz Dieci és Venieri rakodógépcsaládok kizárólagos disztribútoraként professzionális szervizhátteret és alkatrészellátást is biztosítanak. Az Avant termékek azon mezőgazdasági felhasználók ideális gépei lehetnek, akiknél a szűk vagy nehezen megközelíthető helyek miatt a trágyakezelés, bálarakodás, földmunka, szárzúzás, fűnyírás nagyobb géppel nem vagy csak nehézkesen oldható meg. A derékcsuklós minirakodók alapgépek lehetnek a kisebb méretű istállókkal rendelkezők számára. 
A jó manőverezhetőség és kiváló terepjáró képesség mellett az elhanyagolható mértékű gumikopás, a jelentős emelőképesség és a 3 méteres emelőmagasság azt eredményezi, hogy napjainkban a derékcsuklós kialakítású gépek kezdik kiszorítani a csúszó kormányzású társaikat. Az Avant gépeket a beépített innovációk sokasága is egyedülállóvá teszi: ilyen az oldalra kihelyezett teleszkópos gémszerkezet, a párhuzamkövető gémemelés, a kétdimenziós derékcsukló, a terhelésérzékelő rendszer és a Multi connector gyorscsatlakozó rendszer.

verbis
A Dieci teleszkópos rakodói széles körben felhasználhatók például a trágyakezelés, bálarakodás, állattelepi takarmányrakodás, magtári anyagmozgatás területén. Alkalmazási területüket tovább szélesítik az olyan rendelhető opciók, mint a pótkocsivonófej, a hátsó elektromos és hidraulikus csatlakozók, a TLT-hajtás és a hárompont-felfüggesztés. Az Agri Plus gépcsalád 210 l/perc térfogatárama egyedülálló a piacon. A gépek 115 LE teljesítményhatárig Kubota motorokkal vannak felszerelve, az Agri Farmer, Plus, Max, Tech gépcsaládok pedig megkapták a második generációs Vario hajtóművet. AzAgri Pivot család már 6 tagúra bővült, ami jól példázza a derékcsuklós-teleszkópos rakodók terjedését.
A Venieri derékcsuklós homlokrakodók a hagyományos építésű rakodógépek technológiai csúcsát képviselik. A VF 18.63 típus a család legnagyobb tagja: közel 20 tonnás tömegével, 228 LE-s, környezetbarát Deutz motorjával kiválóan alkalmas nagy tömegek gyors mozgatására, például silótértöltés közben. A legújabb generációs Rexroth hidraulikarendszer alkalmassá teszi 13 tonnás emelőképességre maximális emelőmagasságban és teljesen befordított derékcsuklóállásnál.

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom