Mit láthatunk a napraforgótarlón - NapiKép 2023.09.10.
Kárkép - 2023.09.10
Bármilyen szántóföldi növényről is beszélünk, megéri rászánni az időt tarlójának bejárására, sok hasznos információhoz juthatunk ezáltal. Ez különösen igaz a napraforgóra, aminek sokszor robusztus állományában szinte lehetetlen átjárni a táblát. Ellenben a tarlóján ezt könnyedén megtehetjük! Mit találhatunk azon?
A legtöbbször egyes gombabetegségek nyomait érdemes keresni. Persze a tányér betegségeit, vagy a száron magasabban elhelyezkedő tüneteket már nem fogjuk megtalálni, hiszen azok az aratáskor megsemmisülnek. Azonban a talajközeli részek zömében érintetlenek maradnak, azokon a kórokozók tünetei megtalálhatók, amelyek alapján képet kaphatunk a tábla, vagy táblarész fertőzöttségéről.
Ilyenek pl. a fehérpenészes szár- és tányérrothadás kórokozójának primer, talajból induló fertőzésének jelei. A szürkülő, barnuló szárrész, amelyen sötétebb koncentrikus mintázat alakul ki, erre utal.
De, ugyancsak kórokozó jelenlétére utalhatnak a zöld szárak között felbukkanó elszáradt, barna tövek is. Ez sajnos sok esetben éppen fordítva jelentkezik úgy, hogy a sok elbarnult tő között akad néhány zöld. Ezek a tünetek az esetek többségében a hamuszürke szárkorhadásra (Macrophomina phaseolina) utalnak, amely száraz és meleg években tömegesen tudja fertőzni az állományt. Ha biztosra akarunk menni, akkor az ilyen barna szármaradványokat érdemes a talajig felhasítani. Ha abban a bélszövet esetenként látványosan károsodott, vagy szürke színű a kórokozó tömegesen megjelenő apró, fekete mikroszkleróciumaitól, biztosak lehetünk abban, hogy a tő a kórokozóval fertőződött.
Címkék: napraforgó, napraforgótarló, hamuszürke szárkorhadás, macrophomina phaseolina
Mi áll a mezőgazdasági vadkár kialakulásának hátterében?
A PGR új arca – modern, felhasználóbarát felület a megszokott ...
Lépfenét igazolt a hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
Baranya vármegyében is megjelent az afrikai sertéspestis
Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa
Olajfa a magyar kertben: Mediterrán álom, vagy garantált ...
Politikamentes és takarékos működést sürget a NAK ...
Az aszályt nem lehet kártérítéssel megállítani – ideje lenne ...
Újvilági csavarféreg: Öt tény a növekvő állategészségügyi ...
SZÓJA Roadshow 2026 Gyulatanya